Ezért is többet kell fizetni a vidékieknek: a menzai árak emeléséről döntött a nagyváros

MTI 2022. december 16. 14:01

A gyermekétkeztetés árának kétlépcsős - februártól 18, szeptembertől további 14 százalékos - emeléséről döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés.


 


 

Az előterjesztés szerint Szegeden a bölcsődések kétharmada, az óvodások 76 százaléka, míg az iskolások 37 százaléka ingyen vagy 50 százalékos térítési díj ellenében kap tízórait, ebédet és uzsonnát, illetve a kollégisták reggelit és vacsorát is. A gyermekétkeztetéshez az önkormányzat tavaly 935 millió, idén 1,13 milliárd forint állami támogatást kapott, melyet 2021-ben 132 millió, idén 413 millió forint saját forrással egészített ki, ez jövőre várhatóan 771 millió forintra nő.

Az üzemanyag- és energiaárak, valamint a bérköltségek emelkedése, az élelmiszereknél tapasztalható jelentős infláció miatt több mint 50 százalékkal növekednek a gyermekétkeztetést nyújtó Suli-Host Kft. költségei - áll a javaslat indoklásában.

Binszki József várospolitikai alpolgármester az előterjesztésben közölte azt is, hogy az önkormányzat opciós jogával élve három évvel - 2026 közepéig - meghosszabbította a közétkeztetési szerződést a szolgáltatást nyújtó vállalkozással.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint mintegy 270 alkalmazottat foglalkoztató Suli-Host Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly 2,718 milliárd forintra emelkedett a 2020-as 2,456 milliárd forintról. A vállalkozás adózott eredményét tavaly csaknem hatszorosára, a 2020-as 51,642 millió forintról 304,64 millió forintra növelte.

Címlapkép: Getty Images