Így játsszák ki a boltok az árstopot: akár 33 százalékkal is drágább lehet így a csirkemell

HelloVidék 2022. december 16. 12:02

A kormányrendelet szerint a csirkemellet is tavaly október 15-ei áron kell adniuk a kiskereskedőknek. A boltok viszont egy egyszerű trükkel harmadával többért is eladhatják az árstopos árut - írta a Forbes.


 


 

Még csak riogatni lehetett a kétezer forintos csirkemellel 2021 októberében, a kormány árstopja viszont ideig-óráig lehűtötte a hangulatot. A hivatalos álláspont szerint április végéig hátra lehet dőlni, hiszen az élelmiszerárstopot meghosszabbították - azonban, mutaott rá mai cikkében a Forbes, a gyakorlatban ez nagyon nincs így.

Ezért fizethet például 33 százalékkal többet az, aki a Prímában árstopos csirkemellfilét vásárol, amelyet novemberben 1990, decemberben már 1999 forintért adtak.

A Príma az árstop bevezetése után sokáig 1499 forintos áron adta a csirkemellfilét, és az ártábla tetején jelezték azt is, hogy ez a 2021. október 15-ei ár. A jelzés azonban egyszer csak eltűnt, éppen akkor, amikor az árat megemelték

- vette észre a lap.

Eddig is több beszállító csirkemellfiléjét árusítottuk, amelyeknek árai az árstop bevezetését megelőzően is különbözők voltak. Az 1499 forintos árú csirkemellfilé általában már a kora reggeli órákban elfogy. A nap hátralevő részében már csak egy másik beszállítótól származó, az árstop bevezetése előtt is drágább fogyasztói árú terméket tudunk biztosítani a vásárlók számára. Ennek a jogszabály szerinti ára 1999 forint kilogrammonként

– írta a Forbes.hu kérdésére Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója.

Aki elaludt, megfizet érte

Csütörtök reggel nyitás után 20 perccel valóban elérhető volt az 1499 forintos csirkemell egy budapesti Príma üzletben, de az egyetlen tálcának már a felén sem volt áru. A pultos szerint nincs utánpótlás, utána már valóban csak az 1999 forintos csirkemellet lehet megvenni.

Címlapkép: Getty Images