Fontos változás a nyereményeknél: ezért rohamozzák most a magyarok a lottózókat

HelloVidék 2023. január 4. 14:04

Magyarország két legnépszerűbb lottójátékának halmozódása újra tízszámjegyűre duzzadt. A Hatoslottón 1 milliárdot meghaladó, az Ötöslottón pedig közel kétmilliárd forintos főnyeremény várja a játékosokat.

Január elsején sem az Ötös-, sem pedig a Hatoslottón nem született telitalálatos, így az Ötöslottón 1,85 milliárd várja a játékosokat, a Hatoslottón pedig 1,116 milliárd találhat gazdára. A halmozódás fej-fej mellett emelkedik, hiszen 10 hete nem született telitalálatos az Ötöslottón és ugyanennyi ideje halmozódik a nyeremény a Hatoslottón is.

Abban az esetben, ha a halmozódás kezdő időpontjától számított 1 éven belül tartott utolsó sorsoláson sincs nyertes az adott nyerőosztályban, akkor a halmozódás véget ér. A Szerencsejáték Zrt. ekkor a halmozott összeget még ugyanezen a sorsoláson a nyertest tartalmazó nyerőosztályok nyereményalap-hányadának megemelésére fordítja. Erre eddig még soha nem került sor.

Ha lesz telitalálat, akkor a szerencsésnek, aki helyesen tippeli meg a számokat 90 nap áll rendelkezésére, hogy jelentkezzen nyereményéért, mégpedig az úgynevezett nagynyertes-vonalon, amely a www.szerencsejatek.hu oldalon és az értékesítőhelyeken is megtalálható. Fontos, hogy nyertesnek Magyarországon nyitott folyószámlával kell rendelkeznie, mivel a nagy összegű nyeremények kifizetése minden esetben banki átutalással történik.

Címlapkép: Getty Images