Hivatalos: újabb utak épültek az ország keleti részében; nagyban segítik a közlekedést

HelloVidék 2023. január 5. 10:01

Több útszakasz is megújult a Jászkunságban, mintegy 1,7 kilométeres szakaszon a 3219-es jelű, Tiszaszentimrét és Kunmadarast összekötő utat érinti a fejlesztés többek között. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül megvalósuló beruházáshoz a Magyar Közút Nonprofit Zrt. európai uniós vissza nem térítendő támogatásban részesült. A felújítást közel 413 millió forintból végezte el a kivitelező

Ennek keretében gondoskodtak a meglévő burkolat profilmarásáról, az útburkolat szélein két-két méteren a talajstabilizációról, majd teljes felületen georács és stabilizációs réteg építéséről. A teljes felületen aszfalt kötőréteg, kopóréteg és stabilizált padka épült, valamint cserélték a KRESZ táblákat, és tartós burkolati jeleket festettek fel

– számoltak be a részletekről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztályának illetékesei, írja a szoljon.hu.

A munkák során elbontották a meglévő pályaszerkezetet, gondoskodtak a talaj kezeléséről az útburkolat teljes szélességében, majd az egész felületen georácsot és stabilizációs réteget építettek. Ezt követően aszfalt alapréteg, kötőréteg, kopóréteg és stabilizált padka épült, valamint itt is új KRESZ táblákat helyeztek el és tartós burkolati jeleket festettek – hangsúlyozták az illetékesek.

Címlapkép: Getty Images