Döntöttek az egyetemek: maguk fizetik az ösztöndíjat, ha elveszik hallgatóiktól ezt a lehetőséget

HelloVidék 2023. január 12. 09:34

Két alapítványi egyetem hivatalosan is megerősítette, a hallgatói mobilitást akkor is a jelenlegi szinten tartanák fenn, ha az erasmusos programokban már nem vehetnének részt a hallgatóik.


 


 

Mint ismert, nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi felsőoktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, vagy ilyen alapítványok tartják fenn őket, írja a 24.hu.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem arról határozott, hogy amennyiben ezek a források a jövőben nem állnak rendelkezésre a megszokott módon, úgy saját forrásból és hatáskörben dolgozza ki a MATE nemzetközi mobilitási programját, írja közleményében az intézmény. Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora azt írta,

a MATE hallgatóinak mobilitáshoz fűződő joga Egyetemünk számára szent és sérthetetlen, amennyiben az ehhez szükséges források a jövőben nem a megszokott módon fognak érkezni Egyetemünkhöz, akkor sem érheti hátrány azokat a hallgatókat, akik minket választottak, vagy azokat a diákokat, akik épp most szeretnének hallgatóinkká válni. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem széles nemzetközi kapcsolatrendszerére, ismertségére, elismertségére és forrásaira alapozva megkezdte azon akciótervének előkészítését, hogy az esetlegesen elmaradó Erasmus+ program helyett saját, széleskörű nemzetközi mobilitási programot dolgozzon ki.

Az egyetemen jelenleg is közel 600 hallgató és oktató vesz részt külföldi részképzésen, illetve szakmai gyakorlaton. Az intézményben 100-nál több országból, 2400 külföldi hallgató folytatja felsőfokú tanulmányait.

Szegeden is meglépik

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemet működtető alapítvány kuratóriumának elnöke a Szeged.hu-nak azt mondta, amennyiben a hallgatói mobilitás szempontjából fontos Erasmus+ források hozzáférhetetlenné válnának, akkor az egyetem saját forrásból biztosítani fogja, hogy a hallgatói mobilitás legalább a jelenlegi szinten fennmaradhasson.

Amennyiben megvonják a szegedi egyetem diákjaitól azt a lehetőséget, hogy pályázhassanak Erasmus+ oktatási csereprogramra, és ezzel elessenek attól, hogy külföldi egyetemeken tanulhassanak, akkor a egyetem saját forrásból biztosítani fogja az ehhez szükséges összeget a hallgatóinak

- nyilatkozta Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemet működtető alapítvány kuratóriumának elnöke a Szeged.hu-nak.

A szegedi egyetem kurátorai már egyeztettek az ügyben, és teljes volt köztük a nézetazonosság, ugyanis az elnök szerint „a hallgatói mobilitás kérdése a szegedi egyetemnél hozzátartozik a képzéshez”. A kuratóriumi tagok között található Lantos Csaba energetikai miniszter és Trócsányi László korábbi igazságügyminiszter, az Európai Parlament jelenlegi fideszes képviselője is.

Címlapkép: Getty Images