Nagyot koppanhatnak a napelemesek: 2023-ban sem csökken a nyomás a hazai piacon

HelloVidék 2023. január 12. 20:11

2023-ban sem csökken a nyomás a hazai napelemes piacon. Továbbra is kihívásokat jelentő határidők és telepítői kapacitás hiány jellemzik majd az év első felét - olvasható az Assix Intersolar sajtóközleményében.

Szűk határidőkkel, pluszköltségekkel és kivitelezői kapacitáshiánnyal kell az idei évben is szembenézniük azoknak, akik napelemes megújuló rendszerekkel szeretnék fedezni háztartásuk energiaigényeit. Iparági becslések szerint mintegy 100-120 ezer háztartási rendszer telepítésére lesz igény az idei évben, miközben a hazai vállalkozások éves átlag telepítési kapacitása 40-45 ezer rendszer között van. Eközben a vállalati szektorban leginkább az energiatárolási megoldások költsége, illetve elérhetősége okoz majd komoly fejtörést. A jelenlegi energiaárak mellett azonban még a megnövekedett költségekkel együtt is 2-3 éves megtérüléssel számolhatnak ezek a kiserőművek - olvasható az Assix Intersolar sajtóközleményében..

A tavalyi utolsó negyedév drasztikus szabályozásváltozásai amellett, hogy szinte tarthatatlan határidőkkel terhelték meg az amúgy is szakember és gyakran eszközkapacitás (inverterek, szolár panelek) hiánnyal küzdő vállalkozásokat, komoly fejfájást okoznak hazai pályázók tízezreinek. Bár a HET Napelem pályázatok nyerteseinek november óta újra küldik a támogatói okiratokat, azonban a legtöbben egyúttal már „le is csúsztak” a betáplálás lehetőségéről. Számukra tehát kiegészítő eszközökre – például energiatároló, hibrid inverter – lesz szükség, hogy megvalósíthassák a projektjeiket, ami olyan – igencsak tetemes – pluszköltség, amelyre nem vonatkozik a korábban elnyert támogatásuk. Ez a piaci információk alapján mintegy 45 ezer pályázót érint. Ráadásul a megváltozott piaci helyzet és gazdasági bizonytalanság miatt sok kivitelező kihátrált a korábban megkötött szerződésekből. Ez tehát egy nagyon bizonytalan szegmens, amely a jövő évben valamilyen formában biztosan meg fog jelenni a magyar napelemes piacon.

- írták.

Nem dőlhetnek hátra azok sem, akik „belefértek” a határidőbe

Ahogy közölték, az a mintegy 80 ezres érintetti kör sem ülhet a babérjain, akik november elsejéig még be tudták nyújtani a jelentkezésüket a betáplálást engedélyező rendszerben. Ők ugyanis amint megkapták a műszaki-gazdasági tájékoztatót – amiben az áramszolgáltató leírja, hogy a hálózat képes fogadni a betáplálni kívánt árammennyiséget –, 90 napjuk lesz, hogy benyújtsák a csatlakozási tervüket, amihez minden esetben tervezői jogosultsággal rendelkező villamosmérnök szükséges.

Itt jön az újabb „őrület” a napelemes piacon. Becsléseink szerint ugyanis az ebben az utolsó rohamban beadott kérelmek 80-90 százaléka mögött jelenleg nincsen kivitelező

– mutat rá egy jelentős problémára Szarka Zoltán, az Assix Intersolar üzletfejlesztési igazgatója.

Egy csatlakozási terv elkészítéséhez helyszíni felmérés szükséges, és olyan adatokat is meg kell adni, mint például, hogy hol van az épület, hol lesznek elhelyezve maguk a panelek, milyen típusú lesz az inverter, milyen nyomvonalon fogják bekötni a rendszert, milyen egyéb más védelmi kapcsolók szükségesek, és még sorolhatnánk. Tekintettel arra, hogy a fent említett 80 ezres szám nagyjából kétszerese a jelenlegi hazai éves telepítési kapacitásnak, érdemes minél hamarabb leszerződni kivitelező céggel, mert egészen biztos, hogy néhány hónap alatt, a teljes telepítői kapacitást lekötik

– hívja fel a pályázók figyelmét az Assix Intersolar Üzletfejlesztési Igazgatója.

A vállalati naperőmű piacon is sok projekt várható

Ami a vállalati napenergia piacot illeti, a háztartási felhasználókkal szemben a jelenlegi energiaárak mellett egy átlagos közepes méretű vállalkozásnak még a költséges energiatárolós megoldásokkal is másfél-, három éven belül megtérülő beruházásról beszélünk. Ezek a rendszerek már valódi kiserőművek, ezért komoly kalkulációkat, tervezést és gondos, profi kivitelezést igényelnek. Ez a trend mindenképpen konszolidálni fogja az elmúlt években megjelent szereplők tekintetében eléggé túlhevült napelemes vállalati piacot. A fentiek tekintetében jól látható, hogy a hazai napelemes piac - mind vonzó munkalehetőség, mind pedig projektek terén -, tartogat magában még potenciált az előttünk álló egy-két évben.

Címlapkép: Getty Images