Érik az újabb a soron kívüli nyugdíjemelés: annyira elszállt az infláció, hogy muszáj lépni

HelloVidék 2023. január 22. 17:04

Farkas András nyugdíjszakértő szerint a januári emelést egy nyári és egy őszi korrekciónak is követnie kell, ugyanis a mostani nyugdíj kétharmadát, akár 80 százalékát „megeszi” az élelmiszerre, a háztartási energiára és gyógyszerekre fordított kiadás - közöte Farkas András.


 


 

Az elszabaduló infláció miatt 2022 folyamán a nyugdíjasok háromszor – januárban, júliusban és novemberben – kaptak nyugdíjemelést, aminek összesített eredményeként 14 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Emellett 13. havi nyugdíjban is részesültek februárban, valamint egy kisebb összegű prémiumot is kaptak novemberben, a maximális összege 10 ezer forint volt – mondta Farkas András az Infostartnak.

Farkas András szerint nem vitás, hogy nagyon örül minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő az idén januári 15 százalékos nyugdíjemelésnek, de az már most borítékolni lehet, hogy ez nem lesz elegendő az idei év inflációjának az ellensúlyozására, hiszen az előrejelzés, amit a kormányzat is alapul vett, nem 15, hanem 15 és 19,5 százalék közé eső nyomással számol. A szakértő szerint ezért az év eleji emelést biztosan követnie kell majd egy nyári és egy őszi korrekciónak is, ahogyan arra tavaly és tavaly előtt is szükség volt.

Az úgynevezett nyugdíjas fogyasztói kosarat (speciális termékek és szolgáltatások összessége) illetően Farkas András egy sarkalatos problémára is rámutatott, a Központi Statisztikai Hivatal adatvételi metódusa szerint ugyanis ezt mindig a két évvel korábbi adatok alapján számolják. Vagyis tavaly és idén még olyan fogyasztói kosarat vesznek figyelembe, amit sem az infláció, sem egyéb kockázati tényező nem érintett, ezért kicsit félrehord a mérése – magyarázta. Arról nem is beszélve, hogy a nyugdíjas fogyasztói kosárban az élelmiszer, a háztartási energia, a gyógyszer és hasonló kiadás nagyobb hányadot képvisel, mint az átlagos fogyasztói kosárban. A mostani mérésekben, amit figyelembe vesznek az inflációs emeléshez, 30 százalék az élelmiszerkiadás, 8 százalék körüli az energia és 5-6 százalék körüli az orvosi és gyógyszerkiadások aránya, viszont

míg energiára 15-20 százalék körüli értéket, magyarán

Farkas András újfent kiemelte: a nyugdíjasok sokkal súlyosabban érinti az élelmiszerár-emelkedés, mint az aktív népesség tagjait.

A jegybank által megrajzolt pályát alapul véve Farkas András szerint a pótlólagos nyugdíjemelésnek 5 százalék körüli értéket kell majd elérnie, vagy már június–júliusban, de legkésőbb novemberben.

Címlapkép: Getty Images