Ilyen nincs! Sörwellness épül a legendás magyar kastélyban: kinek jutott ez eszébe?

Harmati-Nagy Brigitta 2023. január 22. 07:03

A Fejér megyei Vál településen található Ürményi-Dreher-kastély a megye egyik legismertebb nevezetessége. A több éve romos állapotban, használaton kívül, üresen álló épület azonban úgy tűnik, újra elnyerheti méltó formáját. A felújítási tervek szerint még sörwellness is helyet kap majd az épületegyüttesben.

Az épület a 18. század végén épült, fénykorában az Ürményi család tulajdonát képezte a kastély és a hozzá tartozó birtok. A család után Dreher Antal birtokába került, majd Dreher Jenőre szállt. Az évek során számtalan célra használták a kastélyt és épületeit; előbb Dreher Jenő gazdatiszti lakásokat alakított ki benne, majd a háború alatt katonai célokat szolgált: volt német katonai szálláshely, majd hadi kórház is. Az 1950-es évektől könyvtárnak és oktatási célra is használták. Első tatarozása 1961-ben történt, amikor mezőgazdasági szakiskola nyílt a falai között, majd másodjára – és egyben utoljára is – 1969-ben újították fel.

A napjainkban üresen kongó, egykor szebb napokat látott épület várakózóan álldogál Vál település szívében, ám úgy tűnik, sokak reményei válhatnak valóra, ugyanis bőségesen vannak tervek az épületegyüttes felújítására. Felkerestük Bechtold Tamást, Vál község polgármesterét, hogy avasson be minket a nagyszabású tervekbe.

A polgármester örömmel mesélt nekünk a birtokról és a kastélyról egyaránt.

A kastély projekt tulajdonképpen több épületet és az azokat övező területeket érinti; legfontosabb eleme a kastély és az épülethez tartozó kastélykert, egy másik épület, ami régen az iskola és a szolgabíróság helye volt, a magtár, egy 1100 négyzetméter területű pince, és egy 6 és fél hektáros erdő is. Így elmondhatjuk, hogy a kastélyfelújtás egy nagy, 11 hektáros projekt

– mesélte Bechtold Tamás.

Azt is hozzátette, hogy a kastély és a magtár állami tulajdonban vannak, mivel műemléknek minősülnek, így az állam is vállalt felelősséget a felújításért.

A Megyei Fejlesztő Tanács (Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács) megkapta az állami segítséget a tervezési folyamat elindításához. Több alkalommal is írtak ki pályázatot a tervezésre, ám eddig nem tudtak nyertest hirdetni. Bízunk benne, hogy a következő kiírás már sikeres lesz. Amennyiben ez megtörténik, akkor tudunk továbblépni, és akkor születhet feltételes közbeszerzés a kivitelezésre.

Bechtold Tamás részletesen kifejtette, hogy a valószínűleg több ütemben zajló felújítás során milyen változások várhatóak:

A tervek szerint a régi bírósági épületből szolgáltató ház lesz. A kastély több funkciót is kapna; az alsó részen kiállítások és kávézó kerülhet kialakításra, az emelet nagy belmagassága miatt itt rendezvénytermeket alakítanának ki, valamint Kokas Ignác, híres váli születésű, Kossuth-díjas magyar festő kiállítása kapna helyet. A magtárból szálláshelyek kerülnének kialakításra, a pincében pedig helyet kapna egy mikro sörfőzde, egy sörwellness és egy kis pinceszínház is. Szeretnénk, ha az erdőt is ki tudnánk használni, itt tanösvény és tornapálya kapna helyet

– részletezte a terveket a polgármester.

Arra a kérdésre, hogy a megálmodott felújítás mennyibe fog kerülni, a polgármester azt jósolta,

Címlapkép: Harmati-Nagy Brigitta