Újra hódít a bevásárlóturizmus: súlyos pénzeket lehet spórolni már Ausztriában is?

Pais-Horváth Szilvia 2023. január 25. 06:22

A nyugati határszélen egyre több magyar jár át nemcsak dolgozni, hanem tankolni és bevásárolni is Ausztriába. Megéri? Nem éri meg? A HelloVidék most ennek járt utána. Beszéltünk kint dolgozó magyarokkal, osztrák bolti eladóval, akciókra utazó magyar bevásárlókkal.


 


 

Az infláció elől nincs menekvés, minden magyart érint, aki itthoni fizetésből él, vásárol, tankol és rezsit fizet. Mondani is kár, hiszen mindenki a saját bőrén érzi, hogy 2022 év végére újabb csúcsot ugrott meg a magyar áremelkedés. A KSH legfrissebb statisztikai mutatói szerint tavaly decemberben az előző évhez képest az élelmiszerek ára (árstop ide vagy oda) 44,8 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább a sajt (83,2 százalék), a tojás (82,7 százalék), a kenyér (81,1 százalék), a vaj és vajkrém (79,4 százalék), a tejtermékek (79,2 százalék), az édesipari lisztesáru (71,0 százalék), a száraztészta (70,8 százalék), a margarin (58,0 százalék), a péksütemények (57,2 százalék), a tej (52,1 százalék) és a baromfihús (51,5 százalék) drágult. A termékcsoporton belül a liszt (6,7 százalék) és az étolaj (1,5 százalék) ára nőtt a legkisebb mértékben. A háztartási energia 55,5 százalékkal drágult. Ezen belül a vezetékes gáz ára 97,8, a tűzifáé 58,6, a palackos gázé 48,7, az elektromos energiáé 27,8 százalékkal nőtt.

A tartós fogyasztási cikkekért 13,6, ezen belül az új személygépkocsikért 24,1, a fűtő- és főzőberendezésekért 20,8, a konyha- és egyéb bútorokért 20,3, a szobabútorokért 18,7 százalékkal kellett többet fizetni.

Nem csoda hát, hogy az utóbbi időszakban felélénkült a bevásárlóturizmus, egyre több magyar jár át a szomszédos országokba tankolni vagy a kinti élelmiszerboltokba vásárolni. Egyre több magyar dolgozik például Romániában, és vásárolni, tankolni is mind gyakrabban mennek át a határon - adta hírül az RTL. Nemrégiben a román Pro tévé munkatársai mutatták be, milyen most a helyzet. Egy boltos arról beszélt, azt a lisztet adják el a magyaroknak, amit Magyarországról importálnak. A Pro tévé azzal zárja a tudósítását, hogy miután az üzemanyag is olcsóbb Romániában, a magyarok a kocsijukat is a határ román oldalán tankolják meg.

A Pénzcentrum is megírta, hogy a benzinárstop december 6.-ai kivezetése óta a szlovéniai turistaközpontban, Bledben átváltva 499 forintba kerül egy liter benzin, jóval olcsóbb, mint az itthoni literenkénti ár. Nem véletlen, hogy Zala megyében, és Vas megye Szlovéniához közeli végein egyre többen átjárnak már tankolni – erről az Index is írt.

De mi a helyzet Ausztriával? Mennyire működik errefelé a bevásárlóturizmus?

A Portfolio tavaly lehozott elemzése szerint több, mint százezer magyar dolgozik kint Ausztriában, sokan a határmenti településekről, napi-heti szinten ingáznak. Miért is éri meg Ausztriában munkát vállalni? Nem is lehet kérdés, legalábbis annak, aki a statisztikai adatokat ismeri. Az Eurostat adatbázisában egyelőre csak a 2021-es bérek elérhetők, így az infláció és a gyengülő forint miatt a 2022-es helyzet valójában még ennél is rosszabb lehet. Az Eurostat szerint ugyanis 2021-ben a magyarnál kizárólag a bolgár átlagkereset volt alacsonyabb (10 300 euró). Románia már kicsivel jobban teljesített (€13 000), mint Magyarország (€12 600), akárcsak a többi régiós ország, az uniós átlag feletti fizetés viszont csak Ausztriában (€48000) volt a szomszédok közül. A legtöbb pénzt Luxemburgban (€72 200), Dániában (€63 300) és Írországban (€50 300) keresték az emberek.

A magyarok átlagbéréhez viszonyítva tehát legalább négyszerese-ötszöröse az osztrák átlagkereset, ehhez képest , ahogy látni fogjuk, az élelmiszerárak között alig van számottevő különbség.

Ahogy romlik a forint vásárlóértéke, az ingázók közül mind többen inkább kint költik el a fizetésüket

Az ingázó, Ausztriában dolgozó magyarok ez idáig jellemzően Magyarországon költötték el a pénzt – mesélte a HelloVidéknek K. Tibor, aki napi szinten jár át Ausztriába. Ez a trend azonban fordulni látszik, egyre többen már hazafelé, a kinti üzletekben bevásárolnak, hiszen nincs akkora különbség a hazai és a kinti árak között, hogy érdemes lenne megfontolni, hol mit vegyen. Tibor esküszik arra is, hogy Ausztriában az élelmiszerek ár/érték aránya is jobb, ugyanazon - vagy kicsivel drágább áron - jobb minőséget kap kint. Ugyanezt mondta el a benzinre is, bár szerinte nem éri meg a határszélen Ausztriában tankolni,

Amikor Magyarországon árstopos volt a benzin, míg lehetett, egy ideig otthon tankolt, de azt vette észre akkor is, hogy az osztrák benzinnel több kilométert fut a kocsija. Hogy ez így van valójában vagy sem?! Bizonyítani nem tudja, de ő kint szeret tankolni. (Cikkünk írásakor az egyik szombathelyi benzinkúton 626 Ft volt a 95-ös benzin literenkénti ára. Ausztriában az olcsóbb kutakon 1,6 Euro.)

A határ másik oldalán, Rohoncon (Rechnitz) élő magyar házaspár is hasonló tapasztalatokról számolt be nekünk. Ők már évekkel ezelőtt kiköltöztek, elsősorban, ahogy mesélik, a gyerek miatt, aki kint kezdte meg az általános iskolát. Egyikünk Oberwartban egy bevásárlóközpontban dolgozik, a másikuk pedig egy benzinkúton. Amíg a benzin árstop tartott, és külföldi rendszámmal is lehetett tankolni – ők hazajártak benzinért. Mivel közel a határ, napi szinten járnak ide-oda vásárolni. Ahogy mesélik, mindig megnézik az aktuális árakat, hol mi olcsóbb, és úgy próbálnak gazdálkodni.

Más, kint élő és dolgozó magyarokkal együtt, Anikó a határközeli EO Oberwart bevásárlőközpont szupermarketjében is azt tapasztalja hogy karácsony óta még inkább megemelkedett a magyar vásárlók száma. Ahogy elszaladt a hazai infláció, egyre többen szedik a sátorfájukat, inkább kint vásárolnak be. A mostani hétvégén is – mesélte Anikó, aki az EO egy üzletében dolgozik, a vásárlók többsége, legalább 60%-a magyar volt.

Sok a kint élő magyar is, de vannak, akik direkt az akciókra utazva jönnek, nézik a leárazásokat.

Az árstopos termékek kapcsán azt is megtudtuk, hogy az ünnepek előtt nagyon sokan kimentek például cukorért, akkor is ellepték a magyarok a határhoz közel eső üzleteket.

Anikó a kinti szupermarketben, ahol dolgozik, találkozik olyan magyar vásárlókkal Ausztriában, akik speciális termékek miatt jönnek, amik Magyarországon nem igazán kaphatóak. Példaként említi a 0,5 %-os zsírtartalmú tejet. Bár szerinte összességében még mindig Magyarországon lehet olcsóbban megúszni a nagybevásárlást,

Az áruházak mindig hirdetnek akciókat, és ha hirdetnek, nem 10-20%-kal csökkentik az árakat, hanem 50-70%-kal. Ha ezeket sikerül valakinek kifognia, valóban megéri kijárni vásárolni! Anikó saját tapasztalat szerint Ausztriában a Lidl, a Penny és az Aldi a legolcsóbbak, de a kinti Interspart és a Billákat is szeretik a magyarok is.

Ausztriai pénztárosként azt tapasztalja, hogy a magyarok jellemzően égetett szeszes italokat, rövideket vásárolnak, Jint, Vodkát, Martinit és Baileyst... Figyelik a bor- és a sörakciókat, ezeket kartonszára viszik. Hasonló a helyzet az édességgel, és a pezsgővel is – ezek az áruk valóban olcsóbb árfekvésűek. Amit még tapasztalt, hogy az utóbbi időszakban már sajtokat is sokat vesznek. A kolbászokból is többet visznek a magyarok, de azt tudni kell, hogy bár Ausztriában is kapható speciális magyar ízvilágú kolbász, de azért meg sem közelíti a hazait. Aki magyar kolbászt akar – tanácsolta, - bármilyen drága is, jobb ha a hazai boltokban keresi.

Anikó szerint „a pszichés ár, az is számít… „:

A legutóbb, amikor bementem Szombathelyen a Lidl-be, és a legalapvetőbb dolgokat vásároltam csak be, felvágottat, sajtot, pékárut, 3 db almát, 11 ezer forintot hagytam a kasszánál. Azt hittem, lehidalok. Én ezért kint fizetek huszonvalahány eurót, ami viszont nekem, aki kint dolgozik, lélektanilag sokkal elfogadhatóbb. Egyrészt nem került tavaly se annyival drágábba, így nem érezzük annyira magasnak és irracionálisnak a kinti árakat, mit a magyar boltokban

- tette hozzá Anikó.

Az akciók mellett – több magyart is kérdeztünk, aki kijár vásárolni - szinte nincs olyan, aki ne említette volna azt, hogy azért is szívesebben jár Ausztriába vásárolni, mert szebb a környezet, és ha kicsivel drágábban, de most már hasonló árszínvonalon minőségibb termékekhez juthat hozzá. Ahogy Ildikó magyarázta: amikor a legolcsóbb trappista árából kint valódi sajtot kapni, inkább fizet többet érte, de az legalább tovább eltart, mert van íze, jobban lehet főzésre, bármire használni.

Az Ausztriában vásárló magyaroknak még attól sem kell félniük, hogy bevásárlás közben gondot okozhat a nyelvtudás hiánya. Ahogy Anikó mesélte, a határmenti boltokban is sok a magyar eladó, ahol ő van, 30% magyar. Többségben diplomás nők, vannak, akik kisgyerek mellett járnak ki, heti 2-3 napot dolgoznak, mert így is, kevesebb munkáért a többszörösét kapják az otthoni fizetéseknek.

Ahogy az Ausztriában dolgozók mesélték a HelloVidéknek, ilyenkor januárban nemcsak az élelmiszerboltokba érdemes kijárni, de a nagyobb bevásárlóközpontokban is egymást érik a leárazások. 50-70 %-kal olcsóbban lehet elcsípni szezonálisan leakciózott ruhákat, cipőket, divatos holmikat.

Következzék egy gyors összehasonlítás

Az osztrák szupermarketek honlapok árait elnézve az árakban mi sem látunk egetverően nagy különbségeket. Készítettünk egy kis minimál összehasonlítást – alapvető, de nem árstopos élelmiszereket néztünk meg. Arra fókuszálva, hol tudunk egy kisbevásárlást olcsóbban megejteni (kenyér-sajt-felvágott- jégsaláta, plusz egy kis csoki - ami egy hideg vacsorához kellhet). Ahogy a magyarországi, úgy az ausztriai felhozatalból is az olcsóbbakat hozzuk, de nem akciós termékeket kerestünk. Bár az összehasonlítás elméleti, de azért elgondolkodtató, hogy abban az országban, ahol az átlagketeset 4-5-ször magasabb, szinte hasonló árfekvésben lehet egy ilyen gyors bevásárlást megejteni:

Vaj - magyar boltban:

  • Magyar Vaj teavaj 200 g : 1269 Ft (Interspar) – 1600 Ft (Tesco)
  • SPAR Hazai Szeretem vaj 250 g: 1458 Ft Interspar

Vaj - osztrák boltban:

Teebutter Billa 250 g: 2,39 € : 943,95 Ft

Heidi Butter* 250 g : 2,29 €: 904,46 forint

Gouda sajt tömbös - magyar boltban:

  • BONI Gouda Sajt 450g: 1699 (3 776 Ft/kg)
  • MILFINA Holland gouda sajt, pikáns, laktózmentes, 450g (Aldi): 1 719 Ft (11091 Ft/kg)
  • Lecker gouda zsíros félkemény darabolt sajt 1 kg: 4190 /kg
  • Frico zsíros, félkemény holland gouda sajt (Interspar): 4 890 Ft/k

Gouda sajt tömbös - osztrák boltban:

  • Gouda Jung 250 g (Billa): 4,19 € (1 654,88 Ft/250g)
  • Ja! Natürlich Bio Gouda (Billa) 3,69 € - 14,76 € /1 kg (5 829,59 Ft/kg)
  • Schärdinger Gouda (Penny): 7,39 € /1 kg (2 918,74 Ft/kg)
  • Salzburg Milch Premium Käse Selektion (Penny) 7,99 € /1 kg (3 155,72 Ft/kg

Felvágott – Sonka - magyar boltban

  • Csirkemellsonka 90 % hústartalommal (Aldi), 150 g: 755 Ft (5 033 Ft/kg)
  • Szárnyassonka-variációk csirkemellsonka szeletelt (Aldi), 150 g: 1 189 Ft (7 927 Ft/kg)
  • Auchan dodega sonka szeletek 250g: 1999 FT (7 996 Ft/kg)
  • Auchan Nívó Jambon Supérier szeletelt sonka 160 g: 1299 Ft (8 119 Ft/kg)

Felvágott – Sonka - osztrák boltban

  • Schwarzwälder Schinken 250g 2,39 € 1 kg 9,56 € (Penny) (3 775,8 Ft /kg)
  • Ich bin Österreich Bauernbraten-Schinken (Penny): 1,69 € 1 kg 16,90 € 6 674,8 Ft /kg
  • Berger Putenschinken (Billa): 100 g 2,49 € (9834 Ft /kg)
  • Farmerschinken 140 g 3,49 € Billa (9842 Ft/ kg)

Kenyér - magyar boltban

  • Penny Gra-hamm kenyér: 996 Ft/kg
  • Burgonyás kenyér Auchan: 1 038 Ft/kg
  • SPAR szeletelt kenyér: 1 398 Ft/kg
  • ARANYCIPÓ Prémium kenyér: Burgonyás Aldi 1 358 Ft/kg

Kenyér - osztrák boltban

  • Clever Krustenbrot (Billa) 1,59 € - 1 kg 2,12 € (837,31 Ft/kg)
  • Fitberry Brot (Billa): 3,69 € - 1 kg 7,38 € (2 914,79Ft/kg)
  • Ja! Natürlich Dinkelbrot (bio) 3,69 € 1 kg 7,38 € (2 914,79 Ft/kg)

Csokoládé - magyar boltban

  • Boci mogyorós tejcsokoládé 100 g (Aldi) 465 Ft
  • Milka Egészmogyorós alpesi tejcsokoládé egész mogyoróval 100 g: 499 FT
  • AUCHAN ÉTCSOKOLÁDÉ 76% NARANCCSAL 100 G: 5 49 Ft
  • Lindt Creation Orange csokoládéhabbal és narancskrémmel töltött keserű csokoládé 150 g (Interspar): 1799 ft

Csokoládé - osztrák boltban

  • Milka Haselnuss Schokolade: 1,29 € (509,5 Ft)
  • Ja! Natürlich Haselnussschokolade 100 g Tafel: 1,99 € (785,97 Ft)
  • Suchard Sensations Orange Noir 70%: 2,19 € (864,96 Ft)

Jégsaláta - magyar boltban

  • Jégsaláta db Penny: 499 Ft
  • Jégsaláta db Lidl: 599 Ft
  • Jégsaláta db Tesco: 729 Ft

Jégsaláta - osztrák boltban

  • Eissalat aus Spanien (Billa): 1,79 € (706,98 Ft)
  • BILLA Bio Eissalat aus Spanien (Bio): 2,49 € (983,45 Ft)

Nézzük a tényeket: tényleg megéri Ausztriában tankolni?

Tudjuk jól, valamivel több mint egy év után, december 6-án a magyar kormány kivezette az üzemanyag-ársapkát. A 2021 novemberében meghatározott , egységesen 480 forintos benzin- és gázolajárat eredetileg február 15-ig tervezték fenntartani, de az intézkedést többször is meghosszabbították. Az utolsó ígéret szerint aztán 2023. január 1-jéig nem kellett volna figyelnünk az üzemanyagok árazására, ám Miklós napján mégis megszüntették a kötött árazást – gyakorlatilag azonnali hatállyal. A december 6-i bejelentésen az hangzott el, hogy a kormányinfót követő pár perc múlva már csak piaci áron lehet üzemanyagot vásárolni, azaz a benzin átlagosan 641, a gázolaj pedig 699 forintba fog kerülni.

Ez az ár persze azóta többször is változott. Cikkeztek is róla, hogy a környező határmenti országok mindegyikében Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában olcsóbb az üzemanyag. A gázolaj ára csak itt van 700 forint felett, még a háború sújtotta Ukrajnában is literenként 160 forinttal olcsóbb. Hasonló ár egyedül Ausztriában van – hangzott el az ATV Híradóban. A teljes képhez hozzátartozik, hogy európai viszonylatban a magyar üzemanyagárak nem kiemelkedően drágák, a középmezőnyben helyezkednek el.

A Holtankoljak.hu szerint a magyarországi átlagár 2023.01.24-én:

• 95-ös benzin: 631,3 Ft/liter (

• Gázolaj: 693,6 Ft/liter

A cikk írásakor az egyik szombathelyi ÖMV benzinkúton:

626 Ft/l volt a 95-ös benzin,

689 Ft/l a gázolaj ára.

ÖMW-nél, Rohoncon 2023.01.24-én:

• 95-ös benzin: 1.729 € - 682,88 Ft/L

• Gázolaj: 1.909 € - 753,98 Ft Ft/L

OMW kútnál Rohoncon, 2023.01.24-én

Megnéztünk más benzinkutakat is

Ausztriában – ezt jó tudni -, szintén nagyon nem mindegy, hol és mikor tankolunk. Autópályák közelében drágább, mint a településeken. Hétköznap jellemzően olcsóbb a a benzin, mint hétvégén – nagyok lehetnek különbségek az árakban – meséli egy magyar benzinkutas a HelloVidéknek. Ő a Bécs felé vezető autópálya melletti kúton dolgozik, jó pár éve már, messzebb a határtól, így magyar benzinturizmussal nem igen találkozik.

Az osztrák árakat egyébként érdemes kötvetni az ÖMTC oldalán, a magyarokat pedig a Holtankoljak.net oldalon lehet figyelemmel kísérni. Az alábbi számításokhoz ezt vettük alapul, az Euró-Fornit átváltáshoz pedig a Pénzcentrum kalkulátorát hívtuk segítségül.

Az alábbi adatokat tehát INNEN, 2023. 01. 24-én vettük!

Természetesen a valutaárfolyamra is oda kell figyelni, mivel nem mindegy, hogyan teszünk szert immár négy szomszéd esetében euróra, a három másik esetében a helyi valutára. Ha bankkártyával fizetünk, viszonylag kis felár adódik, azonban ha váltónál készpénzben vesszük meg a szükséges valutát, döntő az árfolyam, amit el tudunk érni, és az esetleges kezelési költségről sem szabad megfeledkezni.

Ha most Ausztriába – a határ (Szombathely vonzásközelébe) tankolnánk:

Großpetersdorf (Turmöl Quick):

  • Super vor 2 min € 1,574 - 621,66 Ft
  • Diesel vor 2 min € 1,774 - 700,66 Ft

Neuhodis

  • Super vor 4 min € 1,569 - 619,69 Ft
  • Diesel vor 4 min € 1,759 - 694,73 Ft

Unterkohlstätten AVIA

  • Super vor 5 min € 1,559 - 615,74 Ft
  • Diesel vor 5 min € 1,739 - 686,83 Ft

Neuhodis (Tankstelle Kaiser)

  • Super vor 8 min € 1,569 - 619,69 Ft
  • Diesel vor 8 min € 1,759 - 694,73 Ft

Címlapkép: Getty Images