Figyelem: ezekben a kórházakban tilos a látogatás hétfőtől, ez az oka a korlátozásnak

HelloVidék 2023. január 30. 17:33

Hétfőtől visszavonásig látogatási tilalmat rendeltek el a Békés megyei kórházakban az influenzaszerű tünetek számának emelkedése miatt. A korlátozásokat az intézmények honlapján tették közzé, írja az Index.

Az intézkedés a Békés Megyei Központi Kórház Gyulai és Békéscsabai tagintézményét, valamint az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet összes fekvőbetegosztályát érinti. Az intézkedés azokra nem vonatkozik, akik írásos igazolással, védőoltási könyvvel igazolják, hogy már legalább két hete felvették az idei influenza elleni, szezonális védőoltást.

Békés vármegye az ország egyik olyan térsége, ahol jelenleg a leggyorsabban terjed az influenza. A Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön közzétett heti jelentése szerint itt és Győr-Moson-Sopron vármegyében volt a legtöbb beteg. Az influenzaszerű megbetegedések emelkedése miatt először a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ valamennyi fekvőbeteg-ellátó egységében rendeltek el látogatási tilalmat, aztán pár nappal később a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban rendeltek el részleges látogatási tilalmat, írják.

Címlapkép: Getty Images