Hiába a civilek tiltakozása: megkezdték a kikötő építését a balatonföldvári strandon

HelloVidék 2023. február 1. 08:55

Elkezdődött a balatonföldvári kikötő építése az egyik városi strand területén annak ellenére, hogy tavaly bíróság helyezte hatályon kívül az építési engedélyt. Néhány hónapja az illetékes kormányhivatal azonban újra engedélyt adott az építkezésre, ami ellen több civil szervezet is tiltakozik. Attól tartanak, hogy tönkre teszik a népszerű fürdőhelyet. A polgármester az RTL Híradónkkal azt közölte, hogy a strand funkciója és területe nem változik, a fejlesztés pedig új munkahelyeket és adóbevételeket jelent a városnak.


 


 

A tervek szerint két, egyenként több száz méteres töltés nyúlik majd be a Balatonba, éppen a jelenlegi strand közepén. A Mosolygó Balatonföldvárért civil egyesület régóta bíróságon igyekszik leállítani a a balatonföldvári kikötő-projektet. Szerintük az ősfás, zöld területet tönkreteszi a kikötő, ráadásul két hektárnyi vízfelületet is elvesz a strandolóktól. Bár tavaly szeptemberben a Pécsi Törvényszék hatályon kívül helyezte a kikötő építési engedélyét, novemberben a Veszprém Megyei Kormányhivatal – új eljárást követően – engedélyt adott az építkezésre - számolt be róla az RTL.

Ha a strandra megépül a kikötő, akkor az azt jelenti, hogy Magyarországon nincs jogállam

– mondja Herényi Károly, a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület elnöke.

A civilek szerint ugyanis jogerős bírósági ítéletet nem hagyhatott volna figyelmen kívül a kormányhivatal. Most ők és más szervezetek is újra megtámadták a projektet, ám közben a munkálatok elkezdődtek.

A város fideszes polgármestere szerint azonban ez nem igaz. Holovits Huba interjút nem adott a Híradónak, ám írásban azt közölte, hogy a tervek évek óta ismertek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Balatonon több mint 50 olyan hely található, ahol a kikötő közvetlen szomszédságában strand működik. Ezeken a helyeken szerinte békésen megférnek egymás mellett a strandolók és a hajósok. Kiemelte azt is, hogy a strand funkciója és területe nem változik.

A kikötő reményeik szerint turisztikai attrakciót, új munkahelyeket, új adóbevételeket és a fizetőképes vendégek számának növekedését hozza Balatonföldvárnak.

Jelenleg több civil szervezetnek összesen három beadványa van bíróság előtt. Egyebek mellett jogvédelmet kértek, ami azt jelentené, hogy le kellene állítani a folyamatban lévő munkálatokat. Azt ígérik, hogy amennyiben mégis megépül a kikötő, akkor bíróságon fogják megtámadni a használatbavételi engedélyt is

- közölte az RTL.

Címlapkép: Getty Images