Egymillió forint támogatás is járhat: idén is pályázhatnak új autóra az érintettek

HelloVidék 2023. február 7. 09:30

A súlyos mozgáskorlátozottak és az egyéb fogyatékkal élők 2021-ben és 2022-ben is két-két alkalommal pályázhattak gépjárműszerzési, illetve -átalakítási támogatásra. Januártól ismét lehet pályázni, az érdeklődők a részletekről az interneten tájékozódhatnak. A kormányhivatal döntését a mozgáskorlátozottak érdekképviseleti szervének képviselője, mozgásszervi rehabilitációs szakorvos és szociális szakemberből álló bizottság segíti.

A kormányhivatal arról tájékoztatta a sonline.hu-t, hogy tavalyelőtt 35-en kaptak gépkocsiszerzési, hatan pedig gépkocsi-átalakítási támogatást, 2022-ben pedig negyvenen jutottak pénzhez. Új autónál fejenként akár egymillió forint, használt esetében legfeljebb 600 ezer forint volt a támogatás.

Az állam a mozgáskorlátozottak esélyegyenlőségét igyekszik javítani a munkába járáshoz, tanuláshoz, illetve a mindennapi élethez nélkülözhetetlen közlekedés megkönnyítésével.

Hegedűs Lajos, a mozgáskorlátozottak somogyi egyesületének elnöke kiemelte: az utóbbi időben jelentősen megnőtt az új és a használt gépkocsik ára, ami alapvetően befolyásolhatja a támogatás iránti érdeklődést. S az egyszerűbb jármű-átalakítás ára is nagyjából 180-250 ezer forintba kerül, miközben legfeljebb 90 ezer forint a támogatás.

Van, aki csak automata váltós kocsival közlekedhet, s ezért szükséges a műszaki beavatkozás

- hangsúlyozta.

A somogyi szervezetnek közel 3000 tagja van, 13 körzeti csoport működik, s csak Kaposváron és környékén három csapat várja az érdeklődőket.

Címlapkép: Getty Images