Tovább dagad a botrány: szennyez, mégis 320 milliárd állami támogatást kap a debreceni akkugyár?

HelloVidék 2023. február 9. 09:33

A kínai sajtóban megjelent információkra hivatkozva azt írja a Momentum országgyűlési képviselője, hogy a magyar kormány 800 millió euró, azaz 320 milliárd forint értékű támogatást ad a kínai CATL Debrecenben épülő gyárának, írja a 24.hu.

Tompos Márton ismertetése szerint ez az információ két cikkben is megtalálható.

Ezt az információt a kínai (!) médiából sikerült megszerezni, miközben a kormány sunnyog és elindította a gyűlöletkampányt is a tiltakozó debreceniek ellen

– írta a Facebookon az ellenzéki politikus. Tompos felidézte Szijjártó Péter külügyminiszter korábbi megszólalását is, hogy „a CATL-lel két és fél évvel ezelőtt kezdtük meg a konkrét tárgyalásokat, amikor a vállalat még egy másik helyszínben gondolkodott, így mondhatni, hogy «bravúros mentéssel» sikerült befurakodnunk a képbe, és világossá tenni a kínai fél számára a hazánk és Debrecen városa által kínált előnyöket.”

A Momentum képviselője nevetségesnek tartja, hogy egy kommunista diktatúra több információt tesz elérhetővé egy magyarországi beruházásról, mint maga a magyar kormány – írta a Népszava.

Valójában a 800 millió eurós információ nem új, és nem a kínai sajtóban jelent meg először, hanem a Financial Timesban még 2022 novemberében – a cikkről annak idején a hvg360 is beszámolt.

A Financial Times szerint egyébként ez nem munkahelyteremtési támogatás, hanem adózási és infrastrukturális “ösztönzők”. A cikk a CATL által korábban Lengyelországgal és Szerbiával folytatott tárgyalásokra rálátó forrásokra hivatkozva említi ezt az összeget, illetve emlékeztet rá, hogy Szijjártó Péter külgazdasági miniszter szerint “bravúros mentés” volt a CATL gyárának elhappolása “másik helyszín” elől.

Szijjártó szerint a támogatásról értesítették az Európai Bizottságot (a bármiféle beruházásokra adható állami támogatások mértékét uniós szabályok korlátozzák), a számot pedig majd csak a Bizottság döntése után hozzák nyilvánosságra. A külgazdasági minisztérium egyébként rendszeresen (bár jelentős spéttel) nyilvánosságra hozza, egyedi kománydöntésekkel mely vállalkozások mely beruházásai mekkora munkahelyteremtési támogatásokat kapnak. Tény, a kormány enyhén szólva bőkezűen osztja ezeket a támogatásokat, újabban a legnagyobb kedvezményezettek az ázsiai akkugyártók, írja a hvg.hu.

Címlapkép: Getty Images