Figyelem, változik a nyitvatartás: több hazai Tescóba már csak ekkor mehetsz vásárolni

HelloVidék 2023. március 3. 18:02

A nyugat.hu egyik olvasója méltatlankodott a közösségi médiában, hogy a kőszegi Tesco hipermarket nyitvatartásának kezdő időpontja 6-ról 7 órára változtatták, de az áruház honlapján maradt a régi nyitvatartás. Így viszont sok dolgozó szülő nem tudja elintézni a bevásárlását munka előtt. Az olvasó arról számolt be, hogy több munkaruhás ember hőbörgött a bejáratnál amiatt, mert nem tudott bejutni a szokásos kora reggeli időpontban az áruházba.

Az oldal tájékoztatása szerint Kőszegen 6 és este 9 óra között, míg Szombathelyen a Zanati úti hipermarket hétköznap 6 és este 10 óra között, míg vasárnap 7 és 21 óra között van nyitva. A kőszegi üzlet esetében mindössze egy kis tábla jelzi a változást, miszerint március 1-jével új nyitvatartási rend lépett életbe. Szombathelyen a Gazdag Erzsi utcai Tesco esetében rövidült meg a nyitvatartás: az eddig megszokott 10 óra helyett mostantól 9 órakor fog zárni az üzlet.

Nemrégiben felülvizsgáltuk áruházaink nyitvatartási idejét, és ennek eredményeként üzleteink egy része módosított nyitvatartási idővel üzemel március 1-jétől. Az új nyitvatartás kialakításakor minden esetben figyelembe vettük az érintett időtartamok vásárlószámát és forgalmi adatait. Kőszeg esetén a reggel 6 és 7 óra közötti időszakban rendkívül alacsony volt a vásárlások száma, így a nyitás időpontját reggel 7 órára módosítottuk. Természetesen folyamatosan figyelünk vásárlóink visszajelzéseire az új nyitvatartás kapcsán is

- nyilatkozta a Tesco a lapnak.

Címlapkép: Getty Images