Összeroppanhat az egészségügy a "reformtól": ebben a megyében egy gyermekügyelet marad

HelloVidék 2023. március 7. 09:05

Borsod-Abaúj-Zemplén megye lesz a következő, ahol bevezetik az új alapellátási ügyeleti rendszert. A Népszava azt írja, a megyei kórház főigazgatója, egy jogász, és az Országos Mentőszolgálat észak-magyarországi regionális igazgatója tartja azokat az értekezleteket, amelyeken meggyőznék az ottani alapellátókat, hogy vállaljanak feladatot az új rendszer működtetésben. Ugyanakkor a megyében a tervek szerint áprilistól csak egyetlen gyermekügyeleti pont marad: Miskolcon, a megyei kórházban.


 


 

Azaz a lakosság egy részének már most sincs saját háziorvosa. A mostani átszervezéssel ügyeleti időben a 1830-as számot hívhatják a megyében élők. Ezen a számon a mentőszolgálat diszpécsere adhat tanácsot vagy szükség esetén ügyeleti autót, súlyosabb esetben azonnal mentőt is küldhet a telefonálónak.

Ám ahol maradna ilyen, ott az adott járás háziorvosai, saját asszisztenseikkel is fogadhatnák a betegeket. Eddig 40 ezer lakosra jutott egy ügyeletes orvos, ha a terv megvalósul, úgy a jövőben hétköznaponként 90 ezernek, hétvégén 60 ezernek lenne egy felső fokú végzettségű ellátója. A koncepció bírálói szerint mindez főként az aprófalvas megyékben komoly betegbiztonsági kockázatot is jelenthet.

Az új rendben a háziorvos nyolctól délután négyig a rendelőjében dolgozna, négytől este tízig, illetve hétvégén és ünnepnapokon beosztható lenne a 81 járási egészségközpont valamelyikébe ügyelni. A tervezet készítői úgy becsülték, hogy járásonként 1,5-2 hétköznapi esti műszak jutna havonta egy-egy háziorvosra.

Az új ügyeleti rendszert fokozatosan vezetik be, előbb Hajdú-Bihar megyében kezdtek el így dolgozni, majd Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg következett.

Frissítés! (2023.03.07.) - Megszólalt az Országos Mentőszolgálat

Cikkünk megjelenése után az Országos Mentőszolgálat jelezte szerkesztőségünknek, hogy a cikkben foglaltak valótlanul állítják, hogy “Ugyanakkor a megyében a tervek szerint áprilistól csak egyetlen gyermekügyeleti pont marad: Miskolcon, a megyei kórházban.” Mint azt a Győrfi Pál kommunikációs és PR vezető által jegyzett pontosító közleményben hozzáteszik, ez meglátásuk szerint azt a hamis látszatot kelti, hogy a beteg gyermekek ellátatlanul maradhatnak. Hozzáteszik: "A valóság ezzel szemben az, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 10 pontján ezután is úgynevezett “vegyes ügyeletek” működnek, ahol a gyermekek is megfelelő ellátást kapnak, tehát nem kell a megye távoli pontjairól is Miskolcra hozni a beteg gyermeket."

Eddig sem volt minden járásban külön gyermekorvosi ügyelet, a járási ügyeletek rendszerint vegyes ügyeletekként működtek, ahol gyermekek és felnőttek egyaránt ellátást kaptak. Egyértelmű tény, hogy nincs szükség minden járásban külön gyermekorvosi ügyeletre, továbbá minden orvos és mentőtiszt képes és alkalmas gyermekek sürgősségi ellátására is. Ezeken túlmenően, a kórházi központi gyermekügyelet is rendelkezésre áll, a 1830-as telefonszám pedig gyermekek esetében is hívható, ahonnan súlyos állapotú gyermekhez azonnal mentőt küldenek

- fogalmaznak a pontosító közleményben.

Címlapkép: Getty Images