Érik a nyugdíjkrízis a vidéki Magyarországon: erre rámehet az idősek háza is

Pénzcentrum 2023. március 26. 09:01

10-ből 4 idősödő magyar olyan háztartásban él, amelynek mérete meghaladja az ember alapvető igényeit. Sok esetben azonban nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy az igényeikhez mérten túl nagy ingatlant fenn is tartsák: minden harmadik 65 év feletti magyar, akinek a havi járandósága a medián jövedelem 60%-át nem haladja meg, a szükségleteit meghaladó méretű ingatlanban él. A Pénzcentrum most azt is megmutatta, mennyit nyerhetnének az idős magyarok egy lakáscserével, ami az anyagi gondjaikat is egy csapásra megoldhatná.

Egy a Pénzcentrum által nemrég készített felmérés szerint az idősödő magyarok jelentős része többet költött lakásfenntartásra (53,3%), és rezsire (62,3%) az elmúlt évben, mint korábban.

A válságok pedig nem múltak el azzal, hogy áthajtottuk a naptárat 2023-ra, az infláció emelkedése megtorpant, de ettől függetlenül ugyanúgy magas szinten áll. Az elmúlt tél pedig még kegyes is volt, nem volt igazán sok hideg nap, kevesebb fűtés is elegendő volt. Azt viszont nem lehet megjósolni, mit hoz az elkövetkezendő év. Az viszont biztos, hogy az elszegényedés veszélye egyre inkább fenygeti a magyar időseket: minden ötödik 65 év feletti magyar veszélyben van. A járvány óta ráadásul nagyott nőt az arányuk, míg 65 év alattiak körében csökkent vagy stagnált az utóbbi években.

Mi lehet a megoldás?

Az idősek azért is vannak sokkal inkább kitéve a válság hatásainak, mert nem olyan rugalmas a jövedelmük, mint az aktív korosztályé. A dolgozók, ha kezd romlani az anyagi helyzetük, vállalhatnak másodállást, vagy kereshetnek jobban fizető munkát, a főként nyugdíjasok alkotta korosztályban már más a helyzet. Igaz, egyre nő a 65 év feletti munkavállalók aránya Magyarországon, ez mégsem jelent megoldást az idős réteg elszegényedésére. Sokan már nem tudnak ugyanis visszatérni a munka világába akkor sem, ha veszélybe kerül az anyagi biztonságuk.

A számadatok alapján azonban azt feltételezhetjük, hogy rengeteg olyan idős magyarnak van értékes ingatlana, aki egyébként szűkös körülmények között él, egyre inkább elszegényedik. Az ingatlanpiac változásai az utóbbi egy, öt, illetve tíz évben pedig felhajthatták az idősek házainak, lakásainak értékét, amiről ők maguk nem is tudnak. Könnyen lehet, hogy egy vagyont érő V. kerületi nagypolgári lakásban élnek, amit alig tudnak kifűteni a kis nyugdíjból. Lehet egy olyan kistelepülésen nagy családi házuk, amiben már csak ketten vagy egyedül élnek, ahol vadásszák a fővárosi agglomerációba kitelepülni vágyó családó az ingatlanokat. Az biztos, hogy a saját tulajdonú ingatlan az ország legtöbb részén nagy érték, ha viszont túlságosan meghaladja a háztartás szükségleteit a mérete, akkor viszont teherré válik, mert csak viszi a pénzt.

Anyagi megfontolásból érdemes lehet tehát megválni a túl nagy, túl sok pénzt emésztő ingatlantól, és kisebb, alacsonyabb fenntartási kiadással járó lakásba költözni. Így még olyan tőkére is szert tehetnek az idősek, amit befektetve nem kell anyagi gondoktól tartaniuk.

A Pénzcentrum cikke itt olvasható!

Címlapkép: Getty Images