Zsebbenyúlós ital lett a bor? Mutatjuk, mennyiért vehetjük most a magyar termékeket

Világgazdaság 2023. április 14. 10:02

Nincs változás a borpiacon: az export döntő hányada továbbra is tartályos formában hagyja el az országot, a tokaji borok átlagára pedig itthon lényegesen magasabb, mint a külpiacokon, írta meg a Világgazdaság.

Ahogy a portál írja, a kezdeti 1 százalékos emelkedés után, az első negyedévben éves összevetésben már 4 százalékos emelkedést mért az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) a belföldön értékesített földrajzi jelzés nélküli, valamint az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok feldolgozói értékesítési áraiban. Ahogy a lap írja, egy hektó bor átlagára így 25 300 forint volt az idén január és március között.

Viszont a fehér- és vörösborok átlagára nagy eltérést mutat, mivel az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok közül a fehérboroké közel 16 százalékkal, 24 800 forintra emelkedett, míg a vörös- és rozéboroké mintegy 2 százalékkal, 27 ezerre csökkent. A portál közlése szerint, az oltalom alatt álló,

Címlapkép: Getty Images