Újra hódít az egykori slágertermék: nagy dobás lehet állami támogatás nélkül ez a megtakarítás?

Pénzcentrum 2023. április 27. 08:30

A lakás-takarékpénztárak 1997 és 2018 között a magyarok kedvelt megtakarítási lehetőségei közé tartoztak. Koncepciójuk alapja az volt, hogy félretett megtakarításunkat az állam egy viszonylag bőkezű támogatással egészítette ki. Négy éve azonban a támogatást megszűntették, így szinte egyik napról a másikra fordultak el az igénylők az ilyen konstrukcióktól, a piac pedig az utóbbi évekre egyszereplősre zsugorodott. Az OTP lakástakarékainak márciusi és az Erste ilyen típusú megtakarításainak májusi újraindulásával azonban talán ismét megélénkülhet a kereslet a konstrukciók iránt. De vajon megérheti-e jelenleg ezekben tartani a pénzünket? A Pénzcentrum ennek járt utána a terméket értékesítő pénzintézetek segítségével.

Márciusban az OTP váratlanul újraindította lakás-takarékpénztári termékét. Az egyedinek tűnő döntés után aztán az Erste április közepén bejelentette, hogy májustól náluk is újra elérhetőek lesznek ezek az előtakarékossági konstrukciók, írja a Pénzcentrum.

A lakástakarékok piaca a két bank döntésével így ismét háromszereplősre bővült (2020 óta egyedüliként a Fundamentánál volt elérhető ilyen termék). A kérdés az, hogy az állami támogatás nélkül mennyire számítanak majd kedvezőnek, illetve mennyire sikerül vonzóvá tenni ezeket a megtakarítási konstrukciókat.

A megtakarítási piac régi nagy slágere tért vissza

A lakás-takarékpénztári (röviden LTP) rendszer hazánkban az egyik leghosszabb múltra visszatekintő (és a maga idejében az egyik legnépszerűbbnek számító) tartós megtakarítási konstrukció. Működését egy 1997. január 1-jén életbe lépett kormányrendelet hatályba lépésével kezdte meg, ezután pedig bő 20 évig a takarékoskodó magyarok egyik kedvenc lehetősége volt.

A bónusz az állami segítség megszűnésekor 30 százalékos, legfeljebb évi 72 ezer forintos volt, aminek eléréséhez elég volt havi 20 ezer forintot (azaz évente 240 ezret) befizetni a takarékba. Az előtakarékoskodási időszak végén ráadásul a kamattal és állami támogatással felduzzasztott megtakarításaik mellett egy azzal minimum megegyező összegű lakáshitelre is automatikusan jogosulttá váltak az LTP-s ügyfelek. Jellemzően ez a kölcsön is az átlagos, piaci kamatozásúaknál jobb feltételeket nyújtott, fix kamatozás és rögzített törlesztők mellett, tömegeknek jelentett tehát nagy segítséget az új otthonuk megvásárlásához.

A magyar piacon az LTP fénykorában négy szereplő osztozkodott, a Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zrt. (Fundamenta), az OTP Lakástakarékpénztár Zrt. (OTP), az Erste Lakás-takarékpénztár Zrt. (Erste), illetve az Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. (Aegon).

Így érheti meg ma belevágni a Lakástakarékba

Magánszemélyek és társasházak is igényelhetik. Mindenkinek ajánljuk a terméket, aki szeretne új lakást vagy házat vásárolni, esetleg szívesen lecserélné a jelenlegi otthonát, felújítást, bővítést vagy korszerűsítést tervez. A megtakarítás ezen kívül lakótelek vásárlására, meglevő lakáscélú hitel, pénzügy lízing kiváltására is fordítható.

Társasházak és magánszemélyek esetében is tetszőleges számú lakástakarékpénztári szerződés köthető

- sorolta az OTP a potenciális ügyfelek körét és lehetőségeit a Pénzcentrumnak.

Lakáscél lehet egy kisebb felújítás, korszerűsítés, de a lakástakarék kritikus segítség lehet egy jövőbeli nagyobb jelzáloghitel önrészének biztosítására is.

Kondíciók és a megkötések

Mind az OTP, mind pedig az Erste egy négyéves, illetve egy nyolcéves megtakarítási konstrukciót kínál. Előbbi Takaréknál az első esetben 10 százalékos prémiumot adnak a befizetéseinkre a megtakarítási időszak végén, míg az utóbbiéban 30 százalékosat, tehát a hosszabb időtartamot vállalva érhetjük el a korábban az állami támogatás által garantált mértékű extra megtakarítást.

Ennél persze magasabb is lehet a befizetésünk, de a legtöbb ügyfél esetében reálisnak számító összegek mellett az Egységesített Betéti Kamatláb Mutató 6 százalék alatt marad, prémium nélkül pedig a kamat mínuszos lesz.

Az Erste Lakástakaréknál a négy, vagy nyolc éves megtakarítási időszak mellett a az ügyfelek választhatnak a 20, 30, 40, vagy 50 ezres összegű, vállalt havi befizetés között. Az EBKM mértékét ők még nem publikáltak felületeiken, de vélhetően az OTP-nél láthatóhoz közeli kamatszinttel számolhatunk még itt is. Szignifikáns különbség egyelőre a 4 éves megtakarítás kamatbónuszánál látható, ami itt 15 százalékos, a 8 éves kamatbónusz viszont a másik pénzintézethez (és a harmadik aktív szereplő Fundamentához) hasonlóan 30 százalékos.

Ami pedig a megtakarítás vonzerejét illeti: bár korábban igen vonzónak tűnő egységes betéti kamatmutatóval kínálták ezeket a termékeket, az OTP által ajánlott EBKM (és ha követik versenytársuk példáját, akkor az Erste kamatai sem) kérdéses, hogy az ügyfelek mekkora rétegét lesznek majd képesek meggyőzni a jelenlegi kamatkörnyezetben. Mint azt a Pénzcentrum is megírta, a Prémium Magyar Állampapír például 16 százalékos éves kamatot fizet és számos egyéb, gyakorlatilag kockázatmentes befektetési lehetőséget találni ma már a piacon.

A teljes cikk ITT olvasható.

Címlapkép: Getty Images