Lecsapott NAV: hamis cipőkkel megtömött furgonkaravánt állítottak meg

MTI 2023. május 5. 17:02

Csehországba tartó, hamis cipőkkel megrakott furgonkaravánt állítottak meg a pénzügyőrök Győr-Moson-Sopron vármegyében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A tájékoztatás szerint a NAV munkatársai Rajkánál állítottak meg két, egymást követő autót, melyek csomagterében kilencszáz pár ismert márkajelzésű cipő, valamint táskák és kiegészítők lapultak. A világszerte ismert márkavédjegyeket díszítőelemekkel próbálták elfedni. Az árunak nem voltak kísérőokmányai és a járművek két vietnámi sofőrje azt állította, hogy egy cseh fuvarozónak dolgoznak, aki a lábbeliket egy ismert budapesti piacon vette meg.

A szakemberek szerint valamennyi termék hamisítvány, amelyeket a védjegyek tulajdonosainak engedélye nélkül hoztak forgalomba, a jogsértők pedig tizennégy millió forint vagyoni hátrányt okoztak nekik ezzel.

A két furgont a pénzügyőrök nem engedték tovább, az árut lefoglalták, emellett az elkövetőknek iparjogvédelmi jogok megsértése miatt is felelniük kell

- közölte a NAV.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a hamisított termékek kiszűrése a piacról azért is fontos, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségügyi kockázatot is jelenthetnek.

Címlapkép: Getty Images