Itt meg mi készül? Több mint százmillió forintból fejlesztik a horgásztavakat

MTI 2023. május 27. 12:30

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz 163 millió forintos támogatásával fejleszti a település két népszerű horgásztavának környezetét a kisszékelyi önkormányzat. A Csádés-tó mellé fogadó épületet terveznek, amely a község kulturális, természeti értékeiről, szálláshelyekről tájékoztatja az érkezőket - mondta Pajor Ágnes, a Tolna vármegyei község független polgármestere az MTI-nek.


 

A Barátok-tava mellett a vizes élőhelyeket érintő kiránduló-útvonalat alakítanak ki híddal, átjárókkal, madármegfigyelővel, esőbeállókkal

- tette hozzá. A projekt jövő év végén fejeződik be.

A polgármester emlékeztetett arra, hogy a 310 lakosú üdülőfaluban 2013-ban készült el a Négyszögletű kerek erdő tanösvény, amely négy, együttesen több mint tíz kilométer hosszú körútból áll.

A település a Kisszékelyi-dombság Natura 2000 terület központjában fekszik, a csaknem 3000 hektáros terület része az Európai Unió ökológiai hálózatának.

Címlapkép: Getty Images