Ki tudja már ezt követni?! Szinte naponta változnak a jogszabályok: itt jöhet a segítség

HelloVidék 2023. június 1. 14:02

A megyék átnevezése vármegyékké nemcsak nagy port kavart a sajtóban és a közbeszédben egyaránt, de többszáz jogszabályi módosítást igényelt. A helyzetet bonyolítja, hogy a különféle jogalkotók eltérő megoldásokat alkalmaztak a helyzet megoldására. A vármegyei jogszabály-dömping azonban csak a jéghegy csúcsa: egy év alatt 214 közlöny közel 12 ezer oldalán csaknem ötezer jogszabály jelent meg.


 


 

Az Agrárminisztérium egyesével módosította a rendeleteit, az országgyűlés alapvetően egy hatalmas módosító törvényt alkotott, ami 187 másik törvényben írta át a megyét vármegyére, a kormány pedig a fent is emlegetett hatalmas rendelettel több, mint 300-at. Ez utóbbiakban külön érdekes, hogy nem csak a vármegyék szerepeltek benne, hanem egy füst alatt még kisebb- nagyobb apróságok is.

A frissen életbe lépett szabályok nagy része úgynevezett módosító jogszabály, némelyik közülük akár 200-300 másikat is módosít. Ezeket a változásokat emberi erővel követni nagyjából esélytelen: az, hogy valaki minden egyes Magyar Közlönyt átnyálazzon, lehetetlen küldetésnek tűnik.

Állandóan résen kell lenni

A minisztériumok átnevezése összességében tehát sok száz jogszabály módosítását igényelte, de egy átlagos cég mindennapi életére nézve ez mégsem jelent jelentős változást. A JOXA.hu fejlesztői által készített felhasználói felmérés szerint a jogszabályváltozások számán túl a cégek számára az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy az új változások nagyon gyorsan lépnek hatályba, így a korábbi 3-6-12 hónapos jogszabály-átvizsgálási belső céges szabályzatok teljesen használhatatlanok.

Mint Ferencz Mónika, a Blumenthal Consulting ügyvezetője megjegyezte, több olyan céggel is találkoztak, ahol a jogszabályok változásainak figyelésére egyszerűen nem maradt erőforrás: a nehézséget az jelenti elsősorban, hogy például a termelőcégeket érintő technikai, munkavédelmi, környezetvédelmi és egyéb jogszabályok változását a jogi osztályok nem, vagy nagyon nehezen vállalják, a termelésben dolgozó mérnökök pedig nem szívesen olvasnak minden másnap egy Magyar Közlönyt, vagyis munkanaponként mintegy 50-60 oldalnyi tömény jogi szöveget.

Év végén felgyorsulnak az események

A jogalkotási rendszernek sajátossága, hogy ősz után beindul a futószalag: napi 1-3 közlöny jelenik meg, és rengeteg új, olykor nagyon jelentős változás születik, miközben a legtöbben a karácsonyfa alatt pihenik ki a bejglikómát. Ferencz Mónika elmondta, hogy a decemberi roham évek óta ezer feletti jogszabályt jelent, amit emberi erővel feldolgozni lehetetlen. 2022 év vége ebben is rekorder: az év utolsó tíz napjában összesen 1530 nyilvános jogszabály módosítását hirdették ki 1351 módosító jogszabályban.

Segíthet az automatizáció

Az elmúlt egy évben számos nagy, kódex jellegű törvény, mint például a Közbeszerzési törvény, vagy az Egészségügyi törvény is 10-11 alkalommal módosult. A témában rekorder kományrendelet pedig 12 hónap alatt összesen 23-szor.

A sajátos rendszerek miatt szükség van emberi ellenőrzésre is, de a cégek számára az is egy hatalmas segítség, hogy a robotizált rendszer kiválasztja és összegzi a céget potenciálisan érintő jogszabályokat

- mondta el a cég ügyvezetője

Címlapkép: Getty Images