Ömlik a kínai gagyi hamis méz a magyar piacra: tönkremehetnek a hazai termelők

HelloVidék 2023. július 6. 09:37

A magyar méhészek egyre rosszabb helyzetén a jelenlegi támogatási programoknál jobban segítene, ha az állam képes lenne megszüntetni a főként külföldi mézhamisítást – nyilatkozta az InfoRádiónak Somogyi Gyula, a Nagykanizsa és Környéke Méhész Egyesület elnöke.

Az Agrárminisztérium 2,8 milliárd forintos forráskerettel meghirdette a méhészek munkáját segítő idei támogatási konstrukcióit. A támogatások a méhészkedéshez szükséges új eszközök beszerzéséhez, a méhbetegségek és kártevők elleni védekezéshez, az ágazati tudás átadáshoz, valamint a mézmarketing területén jelentenek segítséget. A most meghirdetett méztámogatásokkal kapcsolatban Somogyi Gyula, a Nagykanizsa és Környéke Méhész Egyesület elnöke az InfoRádióban azt mondta, hogy egyre kevesebb pénzük van a méhészeknek, ezért ezeket a támogatásokat nem tudják majd igénybe venni. (Az idei év méztemésről egyébként a HelloVidék már itt írt.)

Például a hordók esetében a tavalyi évben, amikor volt támogatás, akkor 5-6 ezer forint volt egy darab ára. A hordótámogatások átutalása után viszont mindjárt 13-16 ezer forintra nőtt a hordók ára.

Ezért a méhészeknek a mostani támogatások helyett inkább arra lenne szükségük, hogy a mézüket jó áron el tudják adni

– mondta el a méhészegyesület elnöke.

Somogyi Gyula arról is beszélt, hogy idén

Egy-két helyen lett az akácmézből egy picivel több, de összességében a mostani is csak egy, a közepesnél is gyengébb akácos év lett. Ugyanez mondható el a repcéről is. De nem lett elég facéliaméz sem. Ha ilyen marad az időjárás, akkor pedig hársméz se lesz – tette hozzá a méhész.

Ami jelenleg komoly problémát jelent Magyarországon, az a nagy mennyiségű, vámmentes, Ukrajnán keresztül beáramló vegyes méz mellett a kínai rizsszirupból előállított akácméz

– mondta a Nagykanizsa és Környéke Méhész Egyesület elnöke.

Címlapkép: Getty Images