Fordulatott vett a Győrbe tervezett akkugyár ügye: tényleg tilos lett a népszavazás?!

24.hu 2023. július 14. 18:01

A helyi választási bizottság először elutasította az akkumulátorgyár ügyében kezdeményezett népszavazási kezdeményezést, ám a Győri Törvényszék azt később mégis hitelesítette, most azonban az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy alaptörvény-sértően, ezért a törvényszék végzését megsemmisítette, írja a 24.hu.

Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy támadott bírói döntés által hitelesített kérdés csak látszólagosan irányul helyi közügyre, az eljáró bíróság figyelmen kívül hagyta a kiemelt beruházássá nyilvánítására vonatkozó jogszabályok célját. Ezáltal az Alaptörvény szabályait megkerülő kérdést hitelesített.

Az Alkotmánybíróság a támadott végzést megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság ezt követően okafogyottnak ítélte azt az alkotmányjogi panaszt, amelyben az önkormány arra is hivatkozott, hogy a bírósági döntés sérti a tulajdonhoz való jogát, mert az ipari park fejlesztésére kapott vissza nem térítendő állami támogatás egy részét már felhasználták, akkumulátorgyár nélkül azt azonban önkormányzatnak vissza kell fizetnie.

Címlapkép: Getty Images