Borsos bírságot kapott a gazda: most nem tudja megközelíteni saját földjeit

HelloVidék 2023. július 25. 09:32

Érdekes helyzet, amikor a gazdálkodó nem használhatja azt az utat a földjei megközelítéséhez, amin eddig járt. Vajon mit tehet ilyenkor? Ennek járt utána az Agroinform.

Érdekes helyzetbe keveredett a zalai Borsfa településen élő gazdálkodó, Tóth István. Ahogy a portál írja, a szomszédos településen fekvő földjeit eddig mindig egy aszfaltos önkormányzati úton közelítette meg nehézgépeivel, annak ellenére, hogy közel 15 éve az önkormányzat megtiltotta a behajtást az úton a 3.5 tonnánál nehezebb járművek számára.

A most rendőrök ezért megbüntették, 20 ezer forint büntetést szabtak ki és levontak 3 közlekedési előéleti pontot. Pedig azért közlekedik erre, mert a másik irányba nem tudjak megközelíteni földjeit. A lap megkereste az üggyel kapcsolatban az önkormányzatot is, de nem kaptak választ kérdéseikre. Éppen ezért Dr. Mikó András ügyvédhez, agrár szakjogászhoz fordultak kérdéseikkel, aki az ügy kapcsán az alábbi választ közölte:

A Magyarország önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 13. § (1) bekezdés 2. pontja a helyi önkormányzatok feladatkörébe utalja a helyi közutak fenntartásának feladatát. Ezzel összefüggésben a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 34. § (2) bekezdése rögzíti, hogy a közút forgalmi rendjét a közút kezelője alakítja ki.

A fentiekben megfelelően az önkormányzat jogosult az általa fenntartott útszakaszon súlykorlátozás bevezetésére.

A törvény értelmében azonban a forgalmi rendet a forgalmi körülmények jelentősebb változása esetén, de legalább ötévenként felül kell vizsgálnia a közút kezelőjének. Javasoljuk, hogy a panaszos jelezze a kialakult helyzetet az önkormányzat felé, és tegyen javaslatot az érintett útszakaszon a súlykorlátozás feloldására. Az önkormányzatok egyebekben saját hatáskörben behajtási engedélyek kiadására is lehetőséget biztosítanak, amelynek feltételei, így azok időtartamai önkormányzati rendeletben meghatározottak.

Álláspontunk szerint a szomszédos telek igénybevételével kizárólag akkor közelíthető meg az érintett ingatlan, ha a közút igénybevételére egyéb jogszerű lehetőség nincs, azaz az önkormányzat a panaszos részére behajtási engedélyt nem állít ki.

Címlapkép: Getty Images