Rendkívüli bejelentés hangzott el a kormányinfón: novemberre teljesülhet Orbán Viktor álma

HelloVidék 2023. július 27. 13:20

Rendkívüli kormányinfón számolt be Gulyás Gergely a tegnapi kormányülés egyes részleteiről. A miniszter szerint a gazdasági növekedés gyorsuló pályára áll a második félévben, az egyszámjegű infláció pedig már októberre elérhető, írja a Pénzcentrum.

Rendkívüli kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön délben. Az esemémyen Gulyás Gergely elmondta, hogy a gazdasági növekedés a második fél évben gyorsulni fog.

A kormány szerint továbbra is elérhető a másfél, de legalább 1 százalékos gazdasági növekedés, míg a jövő évben pedig 4 százalékos növekedést prognosztizálnak. A miniszter elmondta, hogy gyors inflációcsökkenéssel számítanak, októberben már egyszámjegyű lehet a pénzromlás mértéke. Ez azt is jelenti, hogy mostantól minden hónapban 2-3-4 százalékos csökkenés várható. Hozzátette, a legfontosabb a magyar lakosság védelme, ezt szolgálja a kormány által bevezetett kötelező akciózás, illetve azt is, hogy mostantól hideg élelmiszert is lehet vásárolni SZÉP-kárytával.

A miniszter szerint mindez a pedagógusképzést is kedvezően érinti. 10 ezer 514 jelentkezőt vettek fel pedagógusképzésre, ami az elmúlt hat év legmagabb száma. Mindez azt is jelenti, hogy 29 százalékos a tanárképzés esetében a növekedés, a pedagógus utánpótlás tehát megoldott - hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Felülvizsgálhatják a zéró tolerancia elvét a közlekedésben

Jogos, ha valaki felveti a kérdést, de én magam zérótolerancia párti vagyok, mert nem vagyok biztos abban, hogy a magyar ember meg tud állni fél pohár bornál

- mondta el ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely egy riporteri kérdésre válaszolva.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése értelmében augusztus 1-től tíz vasúti mellékvonalon további intézkedésig vonatpótló autóbuszokkal fogják biztosítani a forgalmat. Vitézí Dávid azóta több ízben is bírálta a döntést, szerinte a MÁV járműparkja az összeomlás szélén áll. A Telex kérdésére Gulyás elmondta, hogy nem ért egyet Vitézy Dávid kijelentésével, de tény, hogy vannak fennakadások és nehézségek.

Az luxus, hogy a magyar állam úgy nyújtson szolgáltatást, hogy arra nincs igény

- fogalmazott Gulyás a bezárt vasútvonalakról. Szerinte meg kell vizsgálni, hogy a közszolgáltatás hasonló színvonalon folytatható-e, ha buszjáratokat indítanak. A szaktárca úgy látta, hogy a Volán el tudja látni a szolgáltatást, ahol 3-5-8 ember használ egy-egy járatot.

Címlapkép: MTI