85 szabálytalanság történt az akkugyárban: a mérgek és a robbanás ellenére dupláznák a termelést

RTL 2023. augusztus 10. 10:01

Robbanás történt korábban a bátonyterenyei akkumulátorüzemben, amiben négyen megsérültek. A hónapokkal a baleset után vett minták között is akadt olyan, amelyben az emberre veszélyes toxikus anyag mennyisége több mint háromszorosa volt az egészségügyi határértéknek, írja az rtl.hu.


 


 

A káresemény egy, a hatóságokhoz be nem jelentett, engedéllyel nem rendelkező technológia kipróbálása során bekövetkező robbanás volt

- áll az egyik, a Népszava birtokába jutott vizsgálati iratban, amely egy rendőrségi nyomozáshoz készült a SungEel HiTech Hungary Kft. bátonyterenyei akkumulátor-újrahasznosító üzemében történt tavalyi robbanás után.

A működtetéshez szükséges dokumentációt nem tudták bemutatni a cég képviselői, de még a kemencébe – szintén engedély nélkül beépített – gázégővel elégetett gázt is „ismeretlen módon vételezték”. Hiányzott a veszélyes anyagokkal végzett tevékenységről szóló hatóságoknak címzett bejelentés is, írja a lap.

A céget azért is megbírságolták, mert rákkeltő anyagokkal veszélyeztette a munkásait, sőt még az ellenőrzést végző kormányhivatalnokok is rosszul lettek. Az illetékes hatóság akár az üzem bezárását is elrendelheti.

Címlapkép: Getty Images