Itt a bejelentés: közölte a kormány, milyen lesz az új villanyszámla-rendszer Magyarországon

Pénzcentrum 2023. augusztus 27. 12:10

Átváltanak a havi szaldós elszámolásra a napelemrendszerben. A bejelentés nyomán hamarosan talán az is várható, hogy ismét lehet majd otthonra napelemrendszert telepíteni - írta meg a Pénzcentrum.

Ahogy a portál írja,

10 éven át nem éves szaldó elszámolás lesz, hanem havi szaldó elszámolás, már a következő év elejétől

- ezt jelentette be egy rövid videóban Lantos Csaba energiaügyi miniszter. Mint elmondta, aki újonnan csatlakozik a rendszerhez, számukra bruttó elszámolás lesz érvényben.

A bejelentés hatásait a Portfolio is fejtegette, mint írják:

ez a bejelentés azt jelentheti, hogy mind a bő 200 ezer háztartási napelemes, aki már telepítette a rendszerét, jövő januártól átkerül az éves helyett a havi szaldó elszámolási rendszerbe, tehát havonta nézik a rendszerből vételezett és oda betáplált energia mennyiségét és ezek nettósítása mentén számolnak el az elosztóhálózat üzemeltetőjével.

Mint a lap hozzáteszi, szeptemberben a minisztérium megjelenteti azt, hogy hol lehet majd újra Magyarországon napelemet csatlakoztatni a hálózatra. Ennek nyomán újra számos településen, számos körzetben várhatóan lehet majd újra napelemet tenni a háztetőkre.

Címlapkép: Getty Images