Százezrek ütik a markát ezeknek a diákoknak: így élhetnek a lehetőséggel

MTI 2023. szeptember 7. 12:02

Számos ösztöndíj lehetőség várja idén is a szakképzésben tanulói jogviszonnyal rendelkező diákokat. Az első időszakban általános ösztöndíj jár a tanulóknak, később a duális képzésben résztvevők az ösztöndíjak mértékét jelentősen meghaladó munkabért kaphatnak - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

Felidézték: 2020-ban a szakképzés megújításával az ösztöndíjrendszer is átalakult. Az ágazati alapoktatás ideje alatt minden tanuló általános havi ösztöndíjban részesül, melynek mértéke a technikumokban 8 ezer forint két éven keresztül, a szakképző iskolákban pedig 16 ezer forint egy éven keresztül. A felmenő rendszerben bevezetett általános ösztöndíj csak egy része annak a támogatás-rendszernek, amelyben a szakképzést választó diákok részesülhetnek. A nappali képzésben tanuló szakképzési munkaszerződéssel nem rendelkező tanulók az ágazati alapoktatást követően tanulmányi eredményeik alapján akár havi 59 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak, amit tanulmányaik előrehaladtával, szakképzési munkaszerződéssel duális képzésbe bekapcsolódva az ösztöndíjnál 2-3-szor magasabb munkabér válthat fel.

A minisztérium megerősítette: tovább folytatódik a hátrányos helyzetű, tehetséges tanulókat támogató Apáczai ösztöndíj program is, mely indulása óta eddig 6260 hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulót támogatott havi 16 ezer és 34 ezer forint közötti összeggel, 7-19 hónapon keresztül. Továbbá az idei tanévtől duplájára, havi 16 ezer forintra nőnek az ösztöndíjak a dobbantó programban és műhelyiskolában tanulók számára.

A közleményben Pölöskei Gáborné szakképzésért felsős helyettes államtitkár kiemelte:

a szakképzési rendszer megújításával és a korszerű ösztöndíj rendszer bevezetésével egyre népszerűbb a szakképzés, és javulnak a tanulók eredményei. Ez azt jelenti, hogy a családok és a fiatalok, a leendő diákok fontosnak és hasznosnak találják a rendszer kínálta lehetőségeket, nő a szakképzés presztízse.

Hozzátette: nem véletlen, hogy ma már az általános iskola 8. évfolyama után a szakképzést, ezen belül is a technikumokat választják legtöbben.

Címlapkép: Getty Images