Tiszta vizet öntöttek a pohárba: ezt kell tudni a hazai napelemek szabályozásáról

HelloVidék 2023. szeptember 19. 19:04

A hazai napelemek szabályozása sokakat érint, hiszen Magyarországon már több mint 215 ezer háztartásban valósult meg napelemes rendszerre való átállás. A változó napelem-szabályozás mögöttes okairól most az Oeconomus közölt részleteket.


 

Az utóbbi hetekben sok szó esett a hazai napelemek szabályozásáról és az elszámolás kérdéseiről. Azt láthattuk, hogy sokak számára kedvezőtlen irányba haladna a szabályozás az EU-s keretrendszer miatt, majd a kormányzat változtatott a korábbi álláspontján és csak felmenő rendszerben lesznek érvényesek a szabályok - kezdte tanulmányában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.

Mint, ahogy az Oeconomus emlékeztetett rá a hír azért keltett nagy hullámverést, mert már több mint 215 ezer háztartásban valósult meg napelemes rendszerre való átállás és igyekeztek éves szintet lefedő HKME rendszereket telepíteni, melyeknek a megtérülési ideje az éves elszámolásban rövidebb volt, a havi elszámolásban azonban kitolódna/kitolódott volna.

A januártól tervezett havi szaldó elszámolási rendszer azt jelenti, hogy havi bontásban vizsgálják a rendszerből vételezett és oda betáplált energia mennyiségét és a nettósítás után számolnak el az elosztóhálózat üzemeltetőjével

- hívták fel a figelmet.

Mint írták, abban az esetben pedig, ha a háztartások elérik a 10 éves időkorlátot akkor automatikusan átkerülnek egy bruttó rendszerbe, melynek a részletei egyelőre nem ismertek. Azoknál pedig, akiknél 2024. január 1-je után valósul meg a beruházás, már eleve a bruttó rendszer lesz a mérvadó, amely voltaképpen a januártól élesedő kötelező uniós szabályoknak való megfelelés. Legalábbis ezek voltak az elképzelések, egészen pontosan 2023. szeptember 8-ig, amikor a kormányzat bejelentette, hogy csak felmenő rendszerben valósul meg a bruttó elszámolás

Az Európai Unió előírása miatt a háztartási méretű kiserőművek (HMKE), így a háztartási napelemes rendszerek esetében a Magyarországon alkalmazott éves szaldó elszámolási rendszer legkésőbb 2023. december 31-ig lehet érvényben. A változtatások tehát nem légből kapottak és egészen pontosan erre egy európai uniós irányelv miatt van szükség

- emelték ki.

Azok a tagállamok, amelyek olyan meglévő rendszereket alkalmaznak, amelyek nem külön számolják el a hálózatba táplált és a hálózatból kivett villamos energiát, 2023. december 31-ét követően nem biztosíthatnak új jogokat e rendszerek keretében. A meglévő rendszerek hatálya alá tartozó felhasználók számára mindenféleképpen biztosítani kell annak lehetőségét, hogy bármikor olyan új rendszert válasszanak, amely a hálózati díjak kiszámításának alapjaként külön számolja el a hálózatba betáplált, illetve a hálózatból fogyasztott villamos energiát.

Címlapkép: Getty Images