Kilőttek az albérletárak: mélyen a zsebébe nyúlhat, aki itt szeretne vidéken lakást bérelni

HelloVidék 2023. szeptember 27. 12:05

Erőteljes lassulás következett be az albérletek piacán az átlagos bérleti díjak emelkedését tekintve, az országos átlagos lakbérek mindössze 0,8 százalékkal nőttek havi összevetésben, ám van ahol nőttek az árak - derül ki egy friss elemzésből.

Az országos lakbérek augusztusban az egy hónappal korábbihoz képest mindössze 0,8 százalékkal nőttek, szemben a júniusi és júliusi 2,1, illetve 1,9 százalékos drágulással - számolt be róla a KSH-ingatlan.com elemzéséből.

Budapesten még markánsabban látható a folyamat, hiszen 0,3 százalékra lassult a havi drágulás üteme a korábbi hónapokra jellemző 2,5 és 1,9 százalékos szintről. A friss adatok arra utalnak, hogy a bérlők már nehezen tolerálnak további számottevő drágulást a piacon

- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Mint írták, éves szinten még mindig két számjegyű emelkedést tükröznek a számok. Országosan 12,4, Budapesten 12,5 százalékos bérletidíj-emelkedés következett be. Fontos a szakember szerint az is, hogy az inflációs hatással együtt számolt, úgynevezett reállakbérek országosan 7,5 százalékkal, Budapesten pedig 10,1 százalékkal maradtak el a járvány előtti szintektől.

A vármegyeszékhelyeken az összesített átlagos lakbér 135 ezerről 140 ezer forintra emelkedett. Az egyik legdrágábbnak számító Veszprémben két hónap alatt 12 százalékkal 150 ezer forintra esett az átlagos bérleti díj. Míg Debrecenben drágulás történt, ennek eredményeként ez a vármegyeszékhely az első, ahol az átlagos bérleti díj elérte a 200 ezres szintet.

Debrecenben és környékén jelentős munkahelyteremtő beruházások valósulnak meg, ami extra keresletet generál a kiadó lakásokra. A debreceni albérletek eddig is népszerűek voltak, mivel a vármegyeszékhely Budapest után a második legnagyobb egyetemvárosnak számít

- hívta fel a figyelmet Balogh László.

Címlapkép: Getty Images