Keresztet vethetünk a magyarok kedvenc csemegéjére: brutálisan megdrágul idén ez a gyümölcs

HelloVidék 2023. október 24. 09:44

A teol.hu cikkéből kiderül, hogy a tavalyihoz képest idén jobb a helyzet a hazai gyümölcstermelés területén, a termelők azonban mégsem elégedettek. Ennek pedig a hűvösebb tavasz az oka, ugyanis minőségi gondokat okoztak és kifejezetten kedveztek egyes növénybetegségeknek. Almából sok termelő arra panaszkodik, hogy a sok évi átlagot sem érték el az idén.

Az országban 45 ezer hektáron, ebből Tolna vármegyében 250 hektáron termelnek almát, zömében Lengyel, Kisvejke, Györköny, Dunaföldvár, Bátaszék és Szekszárd határában. Az alma nagyon népszerű gyümölcs hazánkban, alig akad olyan kert, ahol legalább egy fa ne teremné ezt a gyümölcsöt

- írja a Teol.

A lap körbenézett Tolnában abban az ügyben, hogy miképpen alakulnak majd az almaárak. Az összeállítás szerint, a felvásárlási árakból is lehet következtetni arra, hogy a boltokban drága lesz az alma, ami a téli hónapokban elérheti a 600-750 forintot is. Ezt megerősíti az is, hogy a termelési és tárolási költségek emelkedése miatt kevesebb alma került a tárolókba, és rekordmennyiséget dolgoztak fel almalének és sűrítménynek.

Tovább bonyolítja a helyzetet a tavaszi fagy, ami kiesést okozott a hazai almatermelésben, ennek következtében hozzávetőlegesen 450-500 ezer tonna termésre számítanak a termelők. A hazai piacra egyébként még a lengyel és az olasz termelőktől kerülhet alma. Ezekben az országokban a magasabb állami támogatások miatt tudják olcsóbban is értékesíteni a portékájukat.

Címlapkép: Getty Images