Ilyen se volt még: egyedülálló kezdeményezés indult ezen a vármegyeszékhelyen

MTI 2023. október 25. 19:35

Eddig egyedülálló programot vezettek be Kaposváron, ahol az országban elsőként indul el a használt sütőolaj házhoz menő begyűjtése. Az olajat havonta szállítják majd el a MOL munkatársai.

Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Magyarországon eddig egyedülálló program indulásához kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta: jó lenne, ha a lehető legnagyobb hányadát sikerülne összegyűjteni az országban keletkező évi mintegy 90 ezer tonna használt étolajnak, mert egy csepp étolaj ezer liter vizet szennyezhet el.

Amikor a használt étolajat visszagyűjtjük, három legyet ütünk egy csapásra: nem szennyezzük el a vizet, nem tesszük tönkre a csatornát és üzemanyagadalék-anyaghoz juttatjuk a Molt, amivel olajszármazékokat lehet kiváltani

- hangoztatta.

Áder János utalt arra, hogy a Mol országosan már több mint 10 éve foglalkozik a használt étolaj átvételével. Kiemelte, hogy január 1-jétől "új időszámítás kezdődik a Mol életében és minden magyar háztartásban": betétdíjasok és visszaválthatók lesznek a sörös- és borosüvegek, PET-palackok, valamint az alumíniumdobozok. Ez nagy beruházás a cégtől, ezeket a termékeket 4 ezer gyűjtőponton lehet visszaváltani.

A somogyi vármegyeszékhely használtsütőolaj-begyűjtési programját 300 millió forintos pályázati forrás alapozta meg. A családi házak lakói között 23 500, szűrővel ellátott 3 literes gyűjtőedényt osztanak szét, a társasházaknál 1042 úgynevezett intelligens konténert telepítenek, amely 70 százalékos telítettségnél jelzi, hogy üríteni kell

- hívta fel a figyelmet Szita Károly.

A településvezető a városnak a hulladékgazdálkodásban elért eredményeiről azt mondta, hogy Kaposváron az elmúlt nyolc évben hulladékkezelő központ épült, hulladékudvar, több üveggyűjtő pont működik, háznál gyűjtik a szelektív és a zöldhulladékot.

Címlapkép: Getty Images