Több mint száz millió forintot kaptak ezek a vidéki iskolák: erre ment a pénz

MTI 2023. október 25. 12:04

Négy középiskola diáklaborjának a fejlesztése indul meg Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Csongrádon. A projekt során az intézmények a 7-13. évfolyamos diákok számára biztosítanak helyet és lehetőséget majd kutatómunkára.

A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumban és Általános Iskolában, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban, Általános Iskolában, valamint a Csongrádi Batsányi János Gimnáziumban és Kollégiumban már évek óta működnek diáklaborok.

A pályázati támogatásnak köszönhetően bővítik ezek eszközparkját és laborfelszereléseit mintegy 142 millió forintból. A középiskolák diákjai mellett a régió általános iskolás tanulói számára is megnyílik a lehetőség arra, hogy a fejlesztett laborokban kísérleteket végezzenek, így közelebb kerüljenek a természettudományos gondolkodáshoz, valamint bekapcsolódjanak innovatív programjaik megvalósításába.

A projekt része - együttműködve a Magyarországi Diáklaborok Egyesületével - a pedagógusok továbbképzése is, ők rendezvényeken, nemzetközi projektekben és képzéseken vesznek részt.

Címlapkép: Getty Images