Unokázós csalókat kapott el a rendőrség: erre figyelj, hogy ne legyél áldozat

HelloVidék 2023. október 29. 18:32

A legenda az volt, hogy a nő fiát külhonban letartóztatták, az óvadékhoz sürgősen pénzre van szükség. A magát rendőrnek kiadó telefonáló a sértett által felajánlott közel kétmillió forintot keveselte, így ékszereket is kicsalt áldozatától. A rendőrök végül elfogták a csalókat.

Csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 30 éves nagykőrösi és egy 39 éves budapesti nővel szemben. A gyanúsítottakat 2023. október 26-án fogták el, majd őrizetbe vette őket a hatóság. A nők a megalapozott gyanú szerint részt vettek abban a csalásban, amit egy miskolci nővel szemben hajtott végre a bűnhálózat.

Egy magát rendőrnek kiadó férfi felhívott egy miskolci nőt azzal az ürüggyel, hogy a fiát külföldön letartóztatták, de óvadék ellenében kiengednék, ha minél hamarabb rendelkezésre állna a pénz. A sértett közel kétmillió forinttal rendelkezett, amit az álrendőr keveselt, ezért a nő ékszereit is kicsalta. A megadott instrukciók alapján az összecsomagolt pénzt és ékszereket a telefonáló tettestársai – két nő – vitték el a sértettől.

A rendőrségre tett bejelentés alapján a rendőrök még aznap azonosították, elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőket. Az ügyben még további nyomozati cselekmények várhatóak. A Miskolci Rendőrkapitányság kezdeményezte az őrizetbe vett nők letartóztatását.

A bűnmegelőzési szakemberek arra is kérik a hozzátartozókat, unokákat, szomszédokat, ismerősöket, gondozókat, hogy beszélgessenek erről a témáról idősebb rokonaikkal, lássák el őket a következő intelmekkel:

  • Járjanak utána, hogy valóban baj van-e, tegyék le a telefont, majd hívják fel hozzátartozójukat!
  • Tegyenek fel ellenőrző kérdéseket, joguk van kételkedni.
  • Ne hagyják, hogy sürgessék, próbáljanak nyugodtak maradni!
  • Hivatalos személy nem kér pénzt!
  • Ne adja meg személyes adatait ismeretleneknek!

Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívó számot!

Címlapkép: Getty Images