Újabb autóipari gigacég jelent meg az országban: óriási befektetésre készülnek

MTI 2023. október 30. 19:04

Mintegy 20 milliárd forintot fektet a világ egyik legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis az általa tavaly megvásárolt magyar start-upba, az önvezető technológiával foglalkozó aiMotive Informatikai Kft.-be, a beruházást a magyar kormány 5 milliárd forinttal támogatja - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.

Magyar Levente elmondta: a Stellantis, amelyhez tizennégy autómárka tartozik, Magyarországot választotta az önvezető technológia és a villamosítás központjául. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az autóiparon belül a jövőt az automatizált vezetési és a zöld technológiák képviselik, ezért jó hír, hogy Magyarország például az akkumulátorgyártásban a világon a negyedik helyen van, de hamarosan - Kína után - a második helyre kerülhet.

Arról is beszélt, hogy a kormány ezzel a beruházással tovább javítaná globális pozícióját az autógyártásban, amely az egyik legfontosabb pillére a nemzetgazdaságnak. Magyar Levente felidézte, hogy az aiMotive Informatikai Kft.-t 2015-ben alapította néhány magyar fiatal, a Stellantis pedig a felvásárlás után úgy döntött, hogy megtartja a software-cég magyar vezetését. A rendezvényen Heiko Schilling, a Stellantis szoftver- és mesterséges intelligencia fejlesztési alelnöke elmondta, hogy 2026-ra az aiMotive fejlesztései bekerülhetnek a Stellantis alá tartozó 14 márka autóiba.

A cégnél párhuzamosan dolgoznak az önvezető technológián és a jármű villamosításon

- tette hozzá. Az aiMotive több mint 200 embert foglalkoztat, ezt a létszámot egyelőre 40-nel emelik. A vezető megjegyezte, hogy Magyarországon az 1990-es években voltaképpen nem létezett járműipar, most pedig több mint 150 ezren dolgoznak ezen a területen.

Címlapkép: Getty Images