Újabb fordulatot vett a paksi beruházás: ennek a döntésnek nem mindenki fog örülni

MTI 2023. november 14. 18:01

A paksi bővítés már nem a papírmunkáról, hanem a valódi építkezésről szól, ennek megfelelően a felek aláírták a következő évekre vonatkozó ütemtervet is, amelynek alapján biztosan állítható, hogy a 2030-as évek elejére már megkezdhetik az új blokkok a termelést - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pakson.

A tárcavezető a Roszatom orosz atomenergetikai vállalatot vezető Alekszej Lihacsovval közösen tartott sajtótájékoztatóján üdvözölte, hogy megkezdődött az új reaktorok építése Pakson, és rámutatott, hogy a bővítés ma a létesítési engedéllyel rendelkező legnagyobb nukleáris projekt a kontinensen, ráadásul igazi nemzetközi együttműködésről van szó, hiszen az orosz fővállalkozó mellett több amerikai, német, francia, svéd, osztrák, illetve már 94 magyar céget is bevontak. Elmondta, hogy mindkét tervezett blokk alatt megtörtént ötméteres mélységig a talajkiemelés, innentől a következő cél a 23 méteres mélység elérése. Tájékoztatása szerint emellett jól haladnak a résfalazási munkák is, jelenleg 77 százaléknál tart az ezen dolgozó német-amerikai vállalat. Illetve megkezdődött a talajszilárdítási munka is, és a következő fél évben hatvan épületet is felhúznak.

Ma aláírtuk a következő évekre vonatkozó ütemtervet, és ennek alapján azt tudom önöknek mondani, hogy a következő évtized elején hálózatra fogjuk tudni kapcsolni az új atomerőművet

- jelentette ki.

Magyarország ellátásbiztonsága nemzeti érdek. És a nemzeti érdek azt diktálja, hogy növelnünk kell a nukleáris energiabeli kapacitásainkat, ez pedig csak úgy lehetséges, hogyha új atomerőművi blokkokat építünk

- mondta a miniszter. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az Európai Unió két részre szakadt az atomenergia kérdésében, s Magyarország az ezt támogató, Franciaország vezette blokk tagja. Alekszej Lihacsov is megerősítette, hogy az atomenergiának nincsen alternatívája, ez most a legstabilabb, a legkiszámíthatóbb és környezetvédelmi szempontból a legtisztább energiaforrás. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a 2030-as évek elején várható az átadás, addigra nemcsak a két új blokk és a munkaerő kiképzése lesz kész, hanem a fűtőanyag szállítása is biztosított lesz.

Címlapkép: Getty Images