Harminc év alatt több mint egymillió kistermelő tűnt el, még az élelmezésbiztonság is veszélyben lehet - írja a Telex. A lap szerint a helyi élelmiszerekről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minden esetben fenntarthatók környezeti szempontból, de a lokalizáció nem jelent feltétlenül zöldítést. Benedek Zsófia biológus, közgazdász a Magyar Tudományos Akadémia tudományünnepen tartott előadást a helyi élelmiszerek szerepéről a fenntartható élelmiszer-termelésben
Benedek Zsófia azzal nyitott, hogy mivel mindenki szeret enni, arról is van elképzelése, hogy milyen egy termelői piac, és azt hogyan lehetne jobbá tenni. Ezzel együtt hamis képzetek is ki tudnak alakulni. Bő tíz éve a tudatos fogyasztók 50 kilométeres diétát hirdettek, tehát csak ilyen távolságon belülről érkező élelmiszert fogyasztottak, hogy kisebb legyen a szállítás környezetterhelése. Benedek itt mutatott rá az egyik csapdára. Azt gondoljuk, hogy a termelői piac ilyen szempontból jó választás, pedig oda sok fogyasztó és termelő utazik, és a kibocsátásuk összeadódva magas lehet. Egy hatékony házhoz szállítási rendszerben viszont ennek a kibocsátásnak a 70 százaléka megspórolható. Ha valaki bő három kilométerről autózik a piacra, majd onnan haza, az már rosszabb, mint egy hosszú szállítási lánc, írja a Telex.
A piacok megkerülhetetlen járművei, a kisteherautók is nagyon rosszul teljesítenek, ha egységnyi kibocsátás-egyenértéküket nézzük, ezeknél már csak a repülőgép károsabb. Benedek példája szerint, ha a spanyolországi Valenciából a horvátországi Rijekáig hajóval, majd onnan vasúton szállítunk Magyarországra paradicsomot, annak egységnyi kibocsátási értéke kisebb, mintha itthon száz kilométerről vinnének a piacra paradicsomot kisteherautóval.
Az írják, hogy gyakori dilemma az is, hogy mit lehet helyi élelmiszernek nevezni. Hány kilométeres körben lehet meghúzni a határt: 30, 50 vagy 100 kilométernél? Mi a rövid ellátási lánc? Az Egyesült Államokban például 400 mérföldben, azaz 644 kilométerben állapították meg a helység határát, de érezhetjük, hogy itt már akár országokon átívelő távolságokról van szó. A közelség önmagában nem előny, mert az sem mindegy, hogy egy ökológiai sivatagnak tekinthető területen termesztenek egyféle élelmiszer-alapanyagot, vagy egy kis léptékben működő, de rendkívüli változatosságot mutató gazdaságban, amely jobban kíméli a talajt, és megtartja a vizet. Ezek fenntarthatósági értéke sokkal nagyobb. A kis léptékű gazdaságokban gyakrabban előfordulnak még a helyi környezethez, kártevőkhöz jobban alkalmazkodó tájfajták, emiatt jóval kisebb a vegyszerhasználat, és itt nagyobb mennyiségben találunk még beporzó rovarokat is. A tájfajtákra génbankként is lehet tekinteni, amelyből lehet válogatni a klímaváltozáshoz adaptálódott növényeket.
A beszélgetést vezető Nemes Gusztáv szociológus a végén visszatért arra, hogy szinte eltűntek a kistermelők, de ugyanakkor azt látja, hogy akik gazdálkodni kezdenek, azok gyakran vidékre költözött városi menekültek, és ők aztán jobban szót is értenek a városi vevőkkel. Ezt a kulturális szakadékot sokszor nem tudják átugrani az eredendően vidéki gyökerű termelők.
Címlapkép: Getty Images