Egy ikonnal kevesebb: lebontják a legendás vidéki plázát

HelloVidék 2023. november 20. 18:01

November 20-án, hétfőn elkezdték lebontani a tokaji belvárosban lévő Skála Áruházat. A tervek szerint a2024 januárig tartó bontáshoz és az azt követő építéshez elegendő felvonulási területet tudnak biztosítani az épület mögött, így a munkálatok nem zavarják majd a helyiek mindennapjait.

Tokaj városában épült fel 1983-ban az ország második Skála Áruháza, ám a helyén le kellett, hogy bontsanak két házat. Ma pedig a Sáros László által tervezett áruházépületre vár hasonló sors - tudta meg a boon.hu.

A magyarepitok.hu az épület kapcsán azt írta, a Szövterv áruháztervet Sáros László készítette, aki fiatal, ambiciózus építészként egy a kor színvonalát magasan mutató épületet alkotott. Olyan épületet hozott létre, ami saját korában szokatlan bátorsággal, a rendezési tervnek ellentmondva nem vitte beljebb az áruházat 15 méterrel a házak sorától, helyette a történeti beépítési vonalat meghagyva zártsorú beépítésben helyezte el az épületet.

Mivel Tokaj lakosságának nagyobb része ma Kis-Tokajban, kertes övezetben él, így az áruház látogatottság az eltelt évtizedekben jelentősen visszaesett. A '80-as évek elején még kevés embernek volt autója, így a lakosságnak szüksége volt az intézményre, azonban ez az ezredfordulóra drasztikusan megváltozott.

Ma már azonban az épület nem szolgálja a lakók kényerlmét, nem tartozik hozzá elegendő parkoló sem, ráadásul nehéz lenne az aktuális igényekre alakítani és energetikailag is korszerűtlen.
A környező épületek állapotfelmérését a kivitelező már elvégezte, Posta György polgármester pedig értesítette az érintett területen élőket a munkálatokról.

Címlapkép: Getty Images