Vásárlási utalvány jár ezeknek a lakosoknak: mutatjuk, milyen feltételekkel kapják meg

HelloVidék 2023. november 26. 12:32

A város önkormányzata a közösségi oldalán ismertette, hogy ebben az évben is vásárlási utalványt nyújt a Szécsényben bejelentett lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező, életvitelszerűen a településen élő azon időskorúak részére, akik ebben az esztendőben a hetvenedik életévüket betöltik és a jövedelmük nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 600 százalékát, azaz a 171 ezer forintot - írja a nool.hu.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a fent említett két feltételnek együttesen kell fennállnia. A vásárlási utalvány értéke pedig évente 10 ezer forint. Emellett kitértek arra is, hogy a támogatás igénylésére vonatkozó kérelmeket december 8-ig, péntekig lehet benyújtani, azonban a határidő elmulasztása jogvesztő. A nyomtatvány letölthető a város honlapjáról, valamint átvehető a polgármesteri hivatal portáján is.

A nyugdíj összegét a nyugellátásról szóló összesítő fénymásolatával, valamint az előző havi nyugdíjasszelvény vagy bankszámlakivonattal lehet igazolni, mivel a kérelem csak jövedelemigazolással és vagyonnyilatkozattal együtt érvényes

- írták a bejegyzésben.

Címlapkép: Getty Images