Megkezdődött az erdőtámogatások kifizetése: brutális összeget osztanak szét

HelloVidék 2023. december 8. 16:02

A kormány és az agrártárca továbbra is számos eszközzel segíti az erdőgazdálkodókat. Megkezdődött a Natura 2000 besorolású erdők 2023. évi támogatásának kifizetése – jelentette be Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.

Az államtitkár kiemelte, hogy a „Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” című pályázati felhívás alapján hosszú évek óta vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe, melynek célja a Natura 2000 irányelvek alkalmazása során felmerülő többletköltségek fedezése és a bevétel kiesés ellentételezése – közölte az Agrárminisztérium.

A gazdák érdekeit szem előtt tartva az agrártárca 2023-ra is meghosszabbította a pályázati felhívást, áthidalva ezzel a Közös Agrárpolitika megvalósításában bekövetkezett átmeneti időszakot. Ennek köszönhetően a következő napokban közel 2000 támogatási kérelem vonatkozásában mintegy 5 és fél milliárd forint érkezhet meg az erdőgazdálkodók számlájára.

Az érintett erdőgazdálkodók folyamatosan számíthatnak a támogatásokra. A jövő év elejétől kezdve ütemezetten megjelenő Közös Agrárpolitika pályázatok háromszor akkora forrással segítik majd az erdőgazdálkodókat, mint a korábbi időszakokban. Az összesen mintegy 310 milliárd forintnyi támogatás felhasználásának célja, hogy Magyarországon több erdőnk legyen, jobb erdeink legyenek, és javuljon az erdőket kezelő vállalkozások versenyképessége – zárta gondolatait Zambó Péter.

Címlapkép: Getty Images