Több tízmillió forint közpénz landolt a kukába Kazincbarcikán: ezt mégis hogy gondolják?

HelloVidék 2023. december 9. 15:02

Kazincbarcika önkormányzata másodjára fut neki egy gördeszkapark megépítésének, ugyanis az első, unió által pénzelt pálya annyira rossz lett, hogy azt inkább teljesen elbontották. A baki miatt 100 millió forint közpénz landolt a kukában.

A lap szerint az első pályára a közbeszerzési értesítő szerint európai uniós forrást nyertek el. A támogatási arány 100 százalék volt, azaz az önkormányzatnak nem kellett önerőt beleraknia a projektbe. Nem is fogták vissza magukat, a betonozott extrém sportpálya közel kétezer négyzetméteren épült - számolt be róla az Átlátszó.

Az önkormányzat részéről azonban hiba volt a skatepark 128 millió forintos kivitelezését olyan kivitelezőkre bízni 2021-ben, akiknek nem találni hasonló referenciamunkáját. A tendert elnyerő párosnak, a Szerkezet és Mélyépítő Kft.-nek és a Magas és Mélyépítő Kft.-nek a beruházással eredetileg 2022 februárjában kellett volna elkészülnie.

Az első verzió építését a helyi sportolni vágyókkal együtt a ride.hu BMX-es oldal követte végig. Ők 2022 áprilisában kezdtek arra gyanakodni, hogy nem lesznek megfelelőek az épülő pálya ívei.

2022 júniusára egyértelmű vált, hogy a pálya nem lesz jó: „Hát nem ez van a terveken, nem erről volt szó, plusz nem is így kell beton pályákat csinálni. Ez így konkrétan kuka, ablakon kidobott pénz

– posztolta akkoriban Marics Tamás, a ride.hu főszerkesztője.

Idén augusztusra a pályát teljesen visszabontották, és az új pálya kivitelezésével az önkormányzat idén egy másik céget bízott meg. Az új pálya kivitelezésével az önkormányzat idén egy másik céget bízott meg.

A második pályára a közbeszerzést idén nyáron írta ki a kazincbarcikai önkormányzat. A nyertes a győrújfalui Concreative Hungary Kft. lett, amely nettó 295 millió forintért vállalta a munkát. Ebben viszont már nincs EU-s támogatás, a város fizeti az egészet. Ha ehhez hozzáadjuk az elbontott pálya árát, akkor közel 400 millió forintnál jár a borsodi sportberuházás.

A betonozott skatepark területe továbbra is kétezer négyzetméter, mely magában foglal street/plaza pályát, bowl/pool pályát, flow pályát. Ezúttal azt is megadták, hogy minimum 15 centiméternek kell lennie a betonvastagságnak. A munkával 2024 februárjában kell kész lennie a kivitelezőnek.

Címlapkép: Getty Images