Többszáz új munkahely jöhet létre ezeken a vidéki településeken: mutatjuk a részleteket

MTI 2023. december 15. 21:01

Az egyik legnagyobb dél-koreai autóipari beszállítónak számító Hanon Systems 43 milliárd forint értékű beruházással 250 újabb munkahelyet teremt Székesfehérváron, Pécsen és Rétságon.


 

A külgazdasági és külügyminiszter közleménye szerint a járműalkatrészek gyártásával foglalkozó cég projektje keretében különböző fejlesztéseket és kapacitásbővítéseket hajtanak végre, valamint átfogó képzést is terveznek 200 munkavállaló számára.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a vállalat 53 gyárral rendelkezik a világ 21 államában, így Magyarország éles versenyben volt a beruházásért, elnyerése pedig azért is óriási siker, mert a Hanon Systems és a többi dél-koreai vállalat is nagy szerepet játszik a hazai autóipar teljesítményének növelésében.

Az ágazat termelési értéke tavaly elérte a 12 ezer milliárd forintot, és ezzel csúcsot döntött, idén pedig újabb 16 százalékos bővülést regisztráltak október végéig, így újabb rekordok várhatók. A miniszter kifejtette, hogy tavaly a beruházások 48 százaléka mögött keleti, 42 százaléka mögött nyugati, mintegy 10 százaléka mögött pedig hazai vállalat állt, ami "egészséges, kiegyensúlyozott megosztásnak" számít. Közölte, hogy az utóbbi négy évben kétszer is Dél-Koreából érkezett a legtöbb beruházás, 2019- ben és 2021-ben.

Az elektromos autóipar magyarországi elterjedésében is kulcsszerepet játszottak a koreai beruházók, hiszen a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül három is koreai, és közülük kettő nagy gyárakkal van jelen itt, Magyarországon

- mutatott rá.

Kiemelte, hogy ma a dél-koreai vállalatok alkotják hazánkban a negyedik legnagyobb beruházói közösséget, és a kétoldalú kereskedelmi forgalom elképesztő növekedésen ment keresztül, idén több mint 50 százalékkal emelkedett a volumene, megközelítve szeptember végéig a hétmilliárd dollárt.

Címlapkép: Getty Images