Nem is gondolnád, mit építenek hátrányos helyzetű kistelepüléseken: itt vannak a részletek

MTI 2023. december 27. 18:01

Huszonegy új szociális naperőmű épül nehéz helyzetű kistelepülések külterületén a Felzárkózó települések program részeként, a létesítmények által termelt energia árával kétezer háztartás fűtéséhez járul majd hozzá a program - közölte a létesítmények leendő üzemeltetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

A tájékoztatás szerint a beruházás több helyszínen is a végéhez közeledik. Az ország első szociális naperőműve 2020-ban Tiszabőn kezdte meg működését, a falu határában egyhektárnyi területen összekapcsolt napelemek azóta több mint hetven család fűtésének költségeit fedezik minden télen.

Azt írták, a Felzárkózó települések program részeként 2023 őszén 20 helyszínen 21 minierőmű kialakítása kezdődött meg. Az európai uniós forrásból most épülő mini naperőművek helyszíne

A létesítmények üzembe helyezése után a naperőművek által értékesített energia ára egy szociális alapba kerül, amely a következő téltől kezdődően mintegy kétezer rászoruló család fűtéséhez ad jelentős támogatást, amelyre az ország 300 legszegényebb településén élő családok pályázhatnak majd.

A telephelyek kialakítása és az összekapcsolt napelemek kihelyezése után számos helyszínen már a munkálatok utolsó fázisánál tart az építkezés, a kábelek behúzása, a napelemek által termelt egyenáramot váltóárammá alakító inverterek beépítése, illetve a hálózati csatlakozások kialakítása zajlik ezekben a hetekben

- ismertette a szeretetszolgálat.

Címlapkép: Getty Images