Itt a bejelentés: óriási béremelés jöhet februárban a tanároknak

Pénzcentrum 2024. január 18. 12:01

A mai napon, január 18-án 10:00-tól tartják az idei év első kormányinfóját. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő megjelenésével, „Mit, miért tesz a kormány?” címmel. A tervek szerint a tanárok bére jövőre további 32,2%-al nő, míg 2026-ra megduplázódik.

Energiaitalok betiltása

Még nem született döntés a kiskorúak energiaital fogyasztásáról, de a következő frakcióülésen mindenképp szóba fog kerülni a téma.

Napelemes pályázatok

Megindult és felgyorsult az előlegek kifizetése a napelem-telepítési pályázatoknál – jelentette ki Gulyás Gergely.

A Fidesz főpolgármester jelöltjének kiválasztása

Gulyás Gergely elmondta, hogy a következő frakcióülésen fogják ezt megvitatni, és március végére biztosan meglesz a jelölt a pozícióra, amit akkor majd közölni is fognak.

Reptérvásárlás lezárása

Mindent nyilvánosságra fogunk hozni, amint lezárulnak a tárgyalások, addig viszont nem közlünk részleteket, mert ez befolyásolná a folyamatot

– válaszolta a sajtó kérdésére Gulyás Gergely. Azt is elárulta a miniszter, hogy a tervek szerint február végéig lezárulnak a tárgyalások.

A vételárat firtató kérdésre csak annyit közölt, hogy

a sajtóban megjelent már viszonylag pontos az összegről szóló találgatások között.

Vendégmunkások beengedése

A magyar kormány nem tekinti politikai kudarcnak azt, hogy egy munkáltató magyar dolgozókat bocsátott el, és helyettük olcsóbb vendégmunkásokat alkalmaz- válaszolta a sajtó kérdésre Gulyás Gergely. A miniszter szerint az a vállalat, amelyet ezzel vádoltak meg, nem így járt el, csak nem megfelelően kommunikált az ügyben. A miniszter kijelentette, hogy a vállalkozás tájékoztatása szerint a magyarokat és a vendégmunkásokat ugyanolyan arányban küldték el, mint ahogy ott dolgoznak, vagyis egységes leépítést hajtottak végre.

BKK bérletek ügye

Gulyás Gergely annyit közölt, hogy zajlanak a tárgyalások a Fővárosi Önkormányzat és a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium között. Fejlemények még nincsenek.

Nemzeti konzultáció

1 millió 518 ezren vettek részt a nemzeti konzultáción – tudatta Szentkirályi Alexandra szóvivő, és azt is hozzátette, hogy a legtöbben postán küldték el a véleményüket.

További béremelések

Nyugdíj emelés, az idei évben 6%-os emelés, amit januártól megkapnak a nyugdíjasok. A rendvédelmi dolgozók közel 79 ezer forinttal kaptak magasabb bért, és ez további 88 ezer forinttal fog növekedni.

Az orvosok 2,2 millió forintos átlag bérben részesültek, ennek a 37%-ában határozzák meg a szakápolói béreket, így idén további 20%-al terveznek emelni a szakápolói béreken.

Tanárbéremelések

Nagyot tudunk előre lépni

- mondta Gulyás Gergely, de ahhoz, hogy valóban nagyobb mértékű béremelést meg tudjunk lépni szükség van az Európai Uniótól érkező pénzekre. 700 milliárd forintot terveznek az EU-s pénzekből a tanár bérekre költeni.

32,2%-os pedagógus béremelés lesz, a pedagógusok január 31-ig meg fogják kapni a béremelésről szóló papírokat. Így a a tanárok bére 672 414 forintra emelkedik, jövőre további 21%-os emelést terveznek, így a tervek szerint 2025-re 812 ezer forint lesz a pedagógusok átlag bére, ami 2026-re 880 ezer is lehet.

Gulyás Gergely az EU-s helyzetértékeléssel kezdte a bejelentéseket, és örömmel fogadta, hogy az Európai Bizottság decemberi döntése után végre elindultak az uniós források egy része a magyar költségvetésbe. A miniszter hangsúlyozta, hogy véleményük szerint a magyar igazságügyi reform mindig is biztosította a magyar állampolgárok jogait. A további EU-s pénzek kapcsán elmondta, hogy vannak bizonyos támpontok, amelyben vörös vonalat húz a kormány, így folynak a tárgyalások az Európai Bizottsággal.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás