Gigaberuházás kezdődhet Egerben: közel 4 milliárd forint kárt okozhatnak ezzel a természetben

HelloVidék 2024. február 7. 09:09

Kedden rendkívüli ülést tartott a Városi Urbanisztikai, Klíma- és Környezetvédelmi Bizottság, azonban az egyik napirendi pont esetében nem érkezett meg minden melléklet, mi több, egy igen fontos hatósági - Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) - vélemény is csak azután került a bizottság elé, hogy azt külön kérték a településtervhez - kezdte beszámolóját az Egri Ügyek.

Mint cikkükben írták, az ülésről készült dokumentum a város hivatalos honlapján nem elérhető, de ez nem lehet vélelten szerintük. Ugyanis rengeteg – az elfogadás előtt álló településterv módosításával érintett – földrészletet érintő módosítás természetvédelmi szempontok miatt nem támogatható a BNPI részéről. Hogy miért? Ezt a lap beszámolójában ki is fejtette:

A Településfejlesztési Terv stratégiai munkarészen belül négy Pontszerű fejlesztési Projekttel adódnak súlyos problémai a BNPI-nek, mindegyikhez tételesen sorolva az érintett védett, ill. fokozatosan védett növény- és állatfajokat, természetvédelmi összértékeikkel együtt, forintban kifejezve. Ezeket összeadva közel 4 milliárd forintos összeget kapunk.

Hozzátették, ezek a megdöbbenő számok mindenképpen a pontszerű projektek létjogosultságának átértékelését igénylik, a BNPI véleménye alapján.

Címlapkép: Getty Images