Elfogyott a buszsofőrök türelme: újabb szrájk jöhet, még a választások előtt vidéken

Szurok Dávid 2024. március 14. 06:32

A négynapos sztrájk ellenére továbbra sem született megállapodás a múlt héten a Tüke Busz, és a sofőrök többségét tömörítő Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) között. A Tüke Busz közleményében azt írta, hogy a sofőrállományának "jelentős többsége" a sztrájk napjain is dolgozott, így a buszok az elégséges szolgáltatást meghaladó menetrend szerint közlekedtek. Dobi István lapunk megkeresésére elmondta, hogy eredményesnek tartja a bérharcukat, mivel azt az autóbuszvezetők több mint 70 százaléka támogatja. A SZAKSZ vezetője a HelloVidéknek arról is beszélt, hogy nem tartja kizártnak, hogy még az önkormányzati választások előtt újabb munkabeszüntetésre kerüljön sor.

Március 4. és 7. között ismét sztrájkba léptek a pécsi Tüke Busz buszvezetői, azért, hogy kiharcolják a 20 százalékos bérkövetelést, holott már 25 százalékról léptek vissza a sofőrök. Ezt az emelést azért kérték, hogy mert ugyan még így is csak a konkurens volánbuszos bérek után szaladnak, de legalább nem nyílt volna túlságosan az olló.

Február végén a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója saját hatáskörben úgy döntött, hogy a korábbi tárgyalásokon az általa bejelentettnél valamivel magasabb, de még mindig csak 18,5 százalékos azonnali és 2024 januárig visszamenőleges alapórabér-emelést hajt végre. A sztrájk során a munkáltató nem volt hajlandó tárgyalni a buszoksokat képviselő szakszervezettel. A SZAKSZ ezért automatikusan visszaállt a korábbi a 25 százalékos követelésre.

Eredményesnek tartom a bérharcunkat, mivel azt az autóbuszvezetők több mint 70 százaléka támogatja, a 20, később pedig a 25 százalékos alapbérfejlesztése igényünket. A részvétel kb. 60 százalékos volt, mivel a másik szakszervezethez tartozó autóbuszvezetők dolgoztak, elvégezték azokat a járatokat is, amelyek elvileg a sztrájk ideje alatt, az elégséges szolgáltatás biztosítása mellett, kimaradhattak volna

- kezdte lapunknak Dobi István.

A SZAKSZ vezetője lapunknak elmondta, hogy a két nagy, a Főpálya és Uránváros állomásokon lévő állomány majdnem teljes létszáma csatlakozott a sztrájkhoz, a Kertvároshoz tartozó állomáson ugyanakkor fordított volt a helyzet, ott majdnem mindenki dolgozott, ez magyarázza a 70 százalékos támogatottságát a munkabeszüntetésnek. Itt többségben vannak a másik szakszervezetnek a tagjai, viszont összességében az autóbuszvezetők körében a tagságuk csak egyharmada a SZAKSZ tagjainak.

A munkáltató azért nem tárgyalt a szakszervezetünkkel a béremelésről, mert a tulajdonos önkormányzat konkrétan a polgármester ezt megtiltotta, zsarolásnak tartja a sztrájkot és presztízskérdésként kezeli a SZAKSZ nyomásgyakorlását. Szerintem a polgármester döntését az is befolyásolja, hogy tudja, hogy nem kap még egy lehetőséget arra, hogy újrázzon és ezért kitart makacsul azon döntése mellett, hogy nem enged a SZAKSZ követelésének

- folytatta tovább.

Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy mi az oka annak, hogy a másik helyi rivális szakszervezet, a Független Demokratikus Szakszervezet (FDSZ) miért nem támogatta a SZAKSZ sztrájkát. Ezzel kapcsolatban Dobi István arról beszélt, hogy a másik szakszervezettel nem lehet semmilyen egységet megvalósítani, mivel a valamikori FDSZ teljesen szétesett, alig van 60 tagja, a valamikori 230 tagból és ez arra vezethető vissza, hogy az FDSZ vezetésében a munkavállalók csalódtak és elhagyták a szakszervezetet.

Ezzel párhuzamosan alakult meg a SZAKSZ helyi szervezete, aminek már 110 tagja van és velük folytattuk a társaságnál a bérharcunkat. Az FDSZ véleményem szerint a vezetéssel azért alkot szövetséget, mivel az elnök abban bízik, hogy a munkáltató segítségével, a SZAKSZ jelenlétét elsősorban gyengíteni, majd felszámolni tudja. Továbbá az FDSZ egyáltalán nem érdekelt abban, hogy eredményeket tudjon a SZAKSZ felmutatni

- tette hozzá.

A pécsi buszvezetők azután kezdtek sztrájkba, hogy a Volánbusznál sztrájkkal sikerült kiharcolniuk a dolgozóknak a három évre szóló 28,4 százalékos, az idei évre 17 százalékos béremelést. A pécsi szakszervezet a tárgyalások során 5 százalékot engedett a 25 százalékos béremelésből, azonban kikötötte, hogy ha március 7-ig nem tudnak megállapodni, azután automatikusan visszaállnak a 25 százalékos követelésre.

Dobi István a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy a Volánbusznál a munkavégzés nem annyira feszített, mint a Tüke Busznál és a kereset, valamint a jövedelem is jóval magasabb mértékű. A társaság dolgozóinak a munkakörülményei régóta rendezetlen. A romlást az okozza, hogy az autóbuszvezetői létszámhiány fokozza az autóbuszvezetők terhelését, vagyis egyre feszítettebb a munkavégzés, kevesebb a kiállási idő, sokszor 4 óra vezetés után van annyi kiállási idő, amikor ehetnek, mosdót használhatnak, vagy egy kis pihenőidőt töltsenek el.

A munkáltató a járatkiadásokat kevesebb járművezetővel oldja meg, ez okozza a jelentős és folyamatos járművezetést, amiben egy műszak alatt nagyon elfáradnak az autóbuszvezetők

- magyarázta.

Aggodalomra ad okot, hogy a Tüke Busz dolgozóinak órabére a 25 százalékos béremelés után is alacsonyabb lenne, mint egy Volán-buszvezetőé. Becslések szerint a 25 százalékos béremelés után 2250 forintra emelkedne a Tüke-buszvezetők órabére, amely így is alacsonyabb lenne, mint a Volánbusz jelenlegi, 2358 forint körüli órabére. Emellett az is gondot okoz a munkavállalóknak, hogy a havi munkaórák száma a kétszázat is elérheti, és a munkatempó is gyors, a sofőrök gyakran épphogy csak el tudnak menni vécére két forduló között.

A SZAKSZ vezetője szerint éppen ezért nagy az esélye az újabb sztrájknak, hiszen a polgármester nem enged. Abban az esetben, ha lesz újabb munkabeszüntetés, akkor azt az önkormányzati választások előtti közeli időpontban fogják megtartani. Raposa Gábor, a szervezet pécsi elnöke szerint március 22-én döntenek az újabb munkabeszüntetésről, addig is felmérik a tagság véleményét.

Címlapkép: Getty Images