Kijöttek a számok: kiderült, mennyivel nőttek a magyar fizetések januárban

MTI 2024. március 28. 18:04

A KSH szerint 2024 januárjában a bruttó átlagkereset több mint 605 ezer forintra emelkedett, ami azt jelenti, hogy az előző évhez képest 14,6 százalékkal, vagyis mintegy 77 ezer forinttal nőttek a fizetések.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint januárban 10,4 százalékkal nőttek a reálkeresetek, köszönhetően a hatékony és eredményes kormányzati intézkedéseknek, melyek a 2023-as év végére 5,5 százalékra, idén januárra pedig 3,8 százalékra szorították vissza az inflációt.

Az NGM közleménye szerint a szeptemberi reálbérfordulat óta a fizetések vásárlóereje folyamatos, gyorsuló növekedést mutat, már tavaly decemberben is óriási mértékben 10,3 százalékkal nőttek a reálbérek, amit a minimálbér 15 és a garantált bérminimum 10 százalékos decemberi emelése is segített.

Címlapkép: Getty Images