Őrületes méretű konténervárost építtet a BYD-gyár Szegeden: itt a mesterterv, mi készül a kínai munkásoknak

HelloVidék 2024. április 23. 13:01

Tavaly decemberben jelentette be a BYD kínai elektromosautó-gyártó, hogy Szegeden építi fel első európai gyárát. Botka László polgármester már ekkor munkásszálló létesítéséről beszélt. Az e-építési portál jóvoltából azonban most kiderült, a munkásszálló valójában egy akár 1400 munkás számára is otthont adó  konténerváros is lehet. - írta a Szegeder.hu.


 

Mint kiderült, a BYD a szegedi területének nyugati határán lévő helyszínre kért engedélyeket a konténerváros felépítéséhez. Ez azt jelenti, hogy a legközelebbi lakott területtől, a béketelepi Liliom Lakókerttől (ahol a lakók nem örülnek annyira a gyár érkezésének) a lehető legmesszebb, a forgalmas Budapesti út mellett fognak lakni a valószínűleg eleinte még többségében kínai gyárépítő munkások, majd később akár a gyári munkások is.

A konténerlakópark nem példa nélküli, a debreceni BMW-gyár építkezésén is létesítettek már korábban ilyen szállásokat. A helyi megyei lapnak Szilágyi Csaba, az ottani vendégmunkásokat alkalmazó cég ügyvezető-helyettese azt mondta, az építőipar erősen prociklikus iparág, vagyis amikor hirtelen kell munkaerő, azt máshonnan kell idehozni.

- tették hozzá.

Az ideiglenes építményeket elbontják a gyár megépítése után, majd továbbállnak oda, ahol épp szükség van plusz kapacitásra.

A tervek alapján a szegedi konténerváros két fő részből fog állni

Lesz a munkások szálláshelyének egy elkerített rész, amely hét háromszintes – szintenként 34 egységből álló – konténerépületből fog állni. Ezen a nagyobb területen két porta, sportpálya, tűzivíz-tározó és egy nagyobb étkezde is lesz, utóbbi konyhával kiegészítve.

Ahogy a cikkből kiderül, a terület igen zsúfoltnak ígérkezik, bár a látványterveken némi zöld, dohányzóhely és parkoló is elfért. Ha egy egységben két munkás lesz elszállásolva, mint a debreceni telep esetében, akkor akár 1400 fő is elférhet az ideiglenes létesítményben.

Címlapkép és fotó: www.etdr.gov.hu

Címlapkép: Getty Images