Egy halom pénzt kapott ez a csongrádi település: erre költik a pénzt

HelloVidék 2024. április 27. 13:02

Megindult a polgármesteri hivatal energetikai felújítása Ópusztaszeren, a beruházás során előreláthatólag jelentősen csökkennek majd a rezsiköltségek.

Nagy munkába fogtak Ópusztaszeren, a polgármesteri hivatal energetikai felújítása kezdődött mintegy 3 hete. A megvalósításhoz szükséges 57,54 millió forintot vissza nem térítendő támogatásként pályázaton nyerte a település, amit az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hazai költségvetés biztosít - írja a délmgyarar.hu.

Régóta vártuk és terveztük ezt a korszerűsítést, amihez az összeget most TOP Pluszos pályázaton nyertük. Öröm, hogy jó kivitelezőt találtunk, a cég egy hét alatt körbeszigetelte az épületet, és a többi munkával is jól haladnak szakemberei

– mondta Makra József, Ópusztaszer polgármestere, azt is megemlítve: mióta, 26 éve ő vezeti a községet ezen a téren nem változott még semmi, most a fűtés is teljesen megújul, az új lapradiátorok már a helyükre kerültek. A tetőszerkezet, a tető rekonstrukciója későbbre marad.

Az sem utolsó és elhanyagolható szempont, hogy a szigetelésnek és a napelemes rendszernek köszönhetően jelentősen csökkennek majd a rezsiköltségeink

– tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images