Szomorú hír az Alföldről: daruk pusztultak el a Hortobágyon

HelloVidék 2018. december 3. 19:00
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai november 12-én arról értesültek, hogy hajdúböszörményi és balmazújvárosi külterületen a vadászatra jogosult képviselői nagyobb számban találtak elpusztult darvakat. A Természetvédelmi Őrszolgálat tagjai két napon át igyekeztek a lehető legnagyobb körültekintéssel átvizsgálni a területet, végül a védett madárfaj 68 példánya került elő. A madarak többsége már nem élt, de volt néhány, súlyos sérülést szenvedett példány is, akiket el kellett altatni őket, lévén a túlélésre gyakorlatilag már nem volt esélyük – írja weboldalán a Hortobágyi Nemzeti Park.

A balesetet az okozta, hogy a zömében a hajdú-háti szántóföldeken táplálkozó madarak az éjszakázó helyük felé történő repülés során – valószínűleg a november 10-én délután hirtelen leszálló, nagyon sűrű ködben – magasfeszültségű elektromos szabadvezetéknek ütköztek. A térség egyik legjelentősebb éjszakázó helye a Virágoskúti-halastavak IV-es üteme, amelynek közelében húzódik egy 400 kV névleges feszültségű átviteli hálózat – sajnos éppen a táplálkozó- és az éjszakázó helyek közötti légifolyosóban.

Magyarországon már más területeken is történtek hasonló, szerencsétlen kimenetelű ütközések. A ködös időben a madarak későn észlelik az útjukba kerülő akadályt, amikor a repülési sebességük már nem teszi lehetővé a korrekciót és megtörténik a baj.

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Zrt. – amelynek dolgozói már más helyszíneken is igyekeztek az ehhez hasonló negatív hatásokat csökkenteni – biztosították a Nemzeti Parkot, hogy mindent meg fognak tenni az adott helyszín minél szélesebb körű probléma mentesítése érdekében.